Nádasdy Ádám

III. A szókincs változása nem igazi nyelvi változás

A szókincs változása a laikus megfigyelő számára minden más változásnál feltűnőbb: napjainkban például mindenki észreveszi, hogy áradnak be a magyarba a francia és olasz szavak, mint camembert, croissant, baguette, apartman, coupé (egyfajta autó), limuzin, rozé; illetve mozzarella, pizza, pizzéria, sztráda, tiramisu, sztracsatella, kapucsínó, maffia, maffiózó stb., de ugyanígy sorolhatnánk angol vagy német szavakat is. Az ilyen szókincsi változások az élet változásait tükrözik, s ezért igen érdekesek a kultúrtörténész, a szociológus, a pedagógus számára. A nyelvész azonban nem tud róluk mit mondani azon túl, hogy lajstromba veszi őket. A szókincs változásai ugyanis nem foglalhatók szabályba, mert itt egyedi tételek változnak, nem kategóriák: nem mondhatjuk ki, hogy a mai magyarban a puha, büdös sajtokat francia szóval kell megnevezni, hiszen a pálpusztai meg a kvargli nem francia szó. A szókincs nem rendszer, hanem adathalmaz, vagyis lexikális információ. (Maga a "lexikális" kifejezés is éppen innen származik, minthogy a lexikon görögül "szókincset" jelent.) Nincs nyelvtani jelentősége, hogy valamely szó öröklött-e vagy jövevény, pl. a hétfő, kedd, szerda, csütörtök sorból az első kettő öröklött finnugor anyag (hét+fő, ill. ketted), a második kettő átvétel a szlávból (lásd például szerb srijeda, eetvrtak), mégis egyformán kezeli őket a magyar nyelv. A szavak jelentése, eredete tehát a nyelvi rendszer szempontjából nem osztályozó tényező, a szabályok nem ilyen alapon vonatkoznak rájuk, és nem ilyen alapon változnak. Nem képzelhető el olyan változás, hogy - mondjuk - minden táplálkozást jelentő ige egy szótaggal rövidebb lesz; vagy hogy a szláv eredetű szavakat mostantól kötelező az ige elé tenni.