Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül5 bejegyzés

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 952. napjáról.

 

06:49
október 02, 2024
Vágólapra másolva!

Vuhledar központjánál az oroszok

Vadim Filaskin regionális kormányzó szerint az orosz csapatok majdnem elérték a kelet-ukrajnai Vuhledar központját. 

A Suspilne ukrán közszolgálati televízió a Vuhledart védő ukrán 72. gépesített dandár két katonáját idézte, akik azt mondták, hogy miközben az orosz erők a város nagy részét uralják, „egyes részei” továbbra is ukrán ellenőrzés alatt állnak. „A dandár nem kapott parancsot a város elhagyására” – idézte a Suspilne a katonákat.

06:01
október 02, 2024
Vágólapra másolva!

Felpörgött a termelés

Csak az idei év első felében Ukrajna 25-ször több tüzérségi és aknavető lőszert állított elő, mint 2022 egészében. Évente 4 millió drón, köztük nagy hatótávolságú eszközök, illetve a frissen bevetett "Palianicja" rakta-drón gyártására épült ki kapacitás. Az új ukrán ballisztikus rakéta sikeresen teljesítette a repülési teszteket. 

Havi 15, esetenként akár havi 20 darab „Bohdana” tarackot is képesek gyártani.
Az ukrán védelmi ipar - mennyiségét tekintve - lassan vezető szerepbe kerül Európában, ami a háború lezártával globálisan is meghatározó tényező lesz.

04:46
október 02, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna globális védelmi szereplővé lép elő

A partnerországok és azok védelmi vállalatainak ukrán beruházásai nyomán az ország nemzetközileg is meghatározó méretű védelmi szereplővé lép elő - hangzott el a Védelmi Iparágak Fórumán Kijevben. 

Ukrajnában már olyan dolgokat gyártanak, amikkel korábban nem rendelkeztek. Ezek a 155-ös kaliberű lőszerek, a nagy hatótávolságú drónok, haditengerészeti drónok. Új bázis jön létre a nyugati páncélozott járművek javításához és karbantartásához és rohamléptekkel fejlődik az ukrán rakétaprogram.

04:37
október 02, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország segít

Magyarország területére 2024. október 1-én az ukrán-magyar határszakaszon 4795 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4006 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

04:28
október 02, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt kedden

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!