A figyelmetlen utaskísérő rossz gépre ültetett egy 11 éves amerikai kislányt

Vágólapra másolva!
Véletlenül rossz gépre ültette egy amerikai légitársaság stewardesse a gondjaira bízott kislányt, aki így 24 órát töltött a levegőben, és végül Michiganben találta magát. A nehéz perceket átélt szülők beperelték a társaságot.
Vágólapra másolva!

24 órát töltött repülőgépen a 11 éves Aunnalise Woods McDaniel, annak ellenére, hogy mindössze Los Angelesből szeretett volna Detroitba utazni. Mint az Egyesült Államokban gyerekek ezreit, őt is a légiutas-kísérőre bízta édesanyja. De az America West Airlines stewardess figyelme elkalandozott, és véletlenül rossz gépre ültette föl a kislányt, aki így Detroit helyett Michiganbe érkezett.

Aunnalise-t édesanyja a Los Angeles-i repülőtéren hagyta, kifizette a 60 dolláras felárat a társaságnak, amit akkor kérnek el, ha egyedül utazó kiskorúakat bíznak a gondjaikra. Az apa Detroitban várta a kislányt. A kislány sejtette, hogy valami baj van, amikor a pilóta üdvözölte az Orlandóba, Floridába és - a Detroittól fél kontinensnyire található - Michiganbe utazókat. A kislány végül egy nap elteltével Las Vegason és Nevadán keresztül jutott el Detroitba, ahol már zokogva borult apja nyakába.

A légitársaság alkalmazottai azt állítják, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy értesítsék a tévedésről a szülőket, de ez nem sikerült. A bocsánatkérésen kívül visszafizették a családnak a 400 dolláros jegy árát, és néhány ingyen jegyet is adtak volna vigaszdíjul. A szülők azonban visszautasították az ajánlatot, és inkább följelentették a társaságot, mondván: "A kislány egy napot töltött a levegőben bizonytalanságban, és annyira kiborult, hogy most már soha többé nem lehet őt repülőgépre ültetni."

[origo]

Ajánlat:

American West Airlines

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!