Harckocsilövedék ölt meg egy kisfiút a Gázai övezetben

Vágólapra másolva!
Izraeli harckocsilövedék vasárnap megölt egy 14 éves palesztin fiút a Gázai övezet északi részén. A fiú társával együtt Bét-Hanun településen, közvetlenül az övezetet Izraeltől elválasztó kerítés mellett tartózkodott. Palesztin kórházi források szerint a harckocsilövedék szétszakította a testét.
Vágólapra másolva!

A Jasszer Arafat vezette Fatah mozgalomhoz tartozó, "Az al-Aksza mártírjainak brigádja" nevet viselő szervezet az AFP bejrúti irodájához eljuttatott közleményben jelentkezett vasárnap annak a merényletnek a tetteseként, amelyet Jeruzsálem közelében követtek el szombat este, és amelyben géppisztolysorozattal megöltek két zsidó telepest, hármat pedig megsebesítettek, közöttük két gyermeket. Az áldozatok ugyanabban az autóban utaztak. A támadást Jeruzsálemtől nyugatra, a Modiin településre vezető úton követték el.

A palesztin felkelésben, annak tavaly szeptember 28-i kezdete óta 743 ember vesztette életét, ebből 570 palesztin, 151 pedig izraeli volt.

A Jeruzsálemmel kapcsolatos ügyek palesztin minisztere, Ziad Abu Ziad vasárnap azzal a felhívással fordult az izraeli kormányhoz, hogy állítsa helyre a párbeszédes viszonyt a palesztinokkal, és tárgyalják meg, hogyan lehet megállítani az izraeli-palesztin konfliktus további elmérgesedését.. Ziad az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy a feleknek meg kellene próbálniuk kölcsönös intézkedésekkel fokozatosan lecsillapítani az ellenségeskedést. Szerinte lehetetlen elvárás az izraeliek részéről az, hogy csak akkor tárgyalnak újra a palesztinokkal, ha ők teljesen felhagynak a támadásokkal.

Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz izraeli külügyminiszter tervbe vett találkozója még mindig időszerű - mondta Ziad. (A találkozó ötlete Joschka Fischer német külügyminiszter augusztus 21-i izraeli látogatása alkalmával vetődött fel, de azóta sem annak helyében, sem idejében nem állapodtak meg a felek.) A miniszter visszautasította azt az izraeli vádat, hogy Arafat bujtja fel és bátorítja támadásra a palesztinokat. Mint mondta, az olyan izraeli támadások, mint amelyet például F-16-os izraeli gépek vasárnap hajnalban hajtottak végre palesztin biztonsági épületek ellen három palesztin városban, a szélsőségesek malmára hajtja a vizet, gyengíti a Palesztin Hatóságot, és hiteltelenné teszi a mérsékelteket a palesztinok táborában.

Mubarak egyiptomi elnök az augusztus közepén az Egyesült Államokban járt egyiptomi küldöttség munkájáról adott értékelése keretében felszólította az izraeli és a palesztin felet, hogy sürgősen lásson hozzá a politikai tárgyalásokhoz - közölte a sajtóval Szafuat as-Sarif egyiptomi tájékoztatási miniszter.

Egyiptomi diákoknak tartott előadásában Mubarak azt mondta: Izrael politikájával a kétségbeesésbe taszítja a palesztinokat, és ezzel kiváltja belőlük az agressziót. Szerinte Izraelnek fel kellene oldania a palesztin területek zárlatát, mert fenntartása mellett nehéz megállítani az erőszakot, és ezek után újra kell kezdeni a béketárgyalásokat.

Palesztin fegyveresek három izraeli katona halálát követelő rafahi rajtaütése után a vasárnapi izraeli sajtó feltette a költői kérdést, hogy a hadsereg képes-e egyáltalán megfékezni a palesztin felkelést. A hadsereg korábban is szenvedett el kudarcokat, de a katonai poszt elleni vakmerő palesztin roham súlyos morális csapást, megalázó vereséget jelent, és jelzi a hadsereg sebezhetőségét - írta az angol nyelvű The Jerusalem Post.

Korábban:

Izraeli vadászgépek palesztin rendőri épületeket támadtak

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!