George Bush elnök korábban úgy rendelkezett, hogy legfeljebb 50 ezer tartalékost lehet behívni; a légierő már korábban mozgósított 5 ezer főt, és most került sor a második 5 ezres csoport behívására. A Pentagon összesen 35 ezer tartalékos behívását tervezi.
A washingtoni védelmi minisztériumban a hét végén dolgoztak azokon az intézkedéseken, amelyek keretében a légierő újabb, mintegy 200 gépét vezénylik át Afganisztánhoz közeli támaszpontokra. A térségben így mintegy 550 amerikai katonai repülőgép állna bevetésre készen.
Jesse Helms republikánus szenátor, a szenátus külügyi bizottságának volt elnöke szombaton a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy Afganisztán mellett Irak is szerepelhet az amerikai támadás lehetséges célpontjai között.