Ellentmondásos hírek az amerikai katonák afganisztáni foglyul ejtéséről

Vágólapra másolva!
A Pentagon nem tartja megalapozottnak a katari tévécsatorna értesüléseit, miszerint az amerikai különleges egységek három katonája a tálibok fogságába esett volna Afganisztánban. Korábban maga a tálib kormányzat is cáfolta a katonák elfogásáról szóló szombat reggeli hírt. Az al-Dzsazira műholdas televízióban azonban ismét elhangzott, hogy a korábbi értesüléseknek megfelelően a három amerikai katonát foglyul ejtették.
Vágólapra másolva!

A Pentagon nem tartja megalapozottnak a katari tévécsatorna értesüléseit, miszerint az amerikai különleges egységek három katonája a tálibok fogságába esett volna Nyugat-Afganisztánban. A washingtoni katonai vezetés nyilatkozata a CNN-ben hangzott el. A Pentagon szóvivője így fogalmazott: "Nem áll szándékunkban minden értesülést kommentálni, amely a térségből ered".

Korábban maga a tálib kormányzat is cáfolta a katonák elfogásáról szóló szombat reggeli hírt. Közben az al-Dzsazira műholdas televízióban ismét elhangzott, hogy a korábbi értesüléseknek megfelelően a három amerikai katonát foglyul ejtették. Ezúttal az al-Dzsazíra pakisztáni forrásokra is hivatkozott.

A katari műholdas televízióban, az al-Dzsazirában szombat reggel azt mondták, hogy Afganisztánban, az iráni határ közelében elfogtak három amerikai katonát és két afgán segítőjüket. A tévéadó jelentése szerint az öt férfinél a környékről készült térképeket találtak, amelyeken külön fel vannak tüntetve azok a helyek, ahol elképzelhetőek Oszama bin Laden terrorista csoportjainak fészkei. Állítólag az al-Dzsazirát bin Laden szervezetének, az al-Kaidának egyik katonai parancsnoka értesítette a hírről telefonon. A parancsnok szerint a három katona az Egyesült Államok különleges egységeihez tartoznak, amelyek amerikai lapértesülések szerint már a terrortámadást követő napokban Afganisztánba érkeztek, hogy felkutassák Oszama bin Laden és a terroristák titkos rejtekhelyeit. Az amerikaiaknál a legmodernebb fegyverek voltak. A parancsnok azt ígérte, hogy az amerikai foglyokról hamarosan fényképeket fognak közölni.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!