A mértékadó párizsi konzervatív lap pénteki számában pár soros hírben tér vissza a témára, száraz kijelentő mondatban rögzítette: "Larry Mitchellnek hívják azt a CIA-ügynököt, aki idén július 12-én a dubaji Amerikai Kórházban betegágyánál felkereste Oszama bin Ladent."
Információja alátámasztásául a lap hivatkozott a Radio France Internationale híradására is, amely szerint a szóban forgó Mitchell az Egyesült Államok emirátusbeli "konzuli ügynöke", aki az arab világ szakértője, és kétségen kívül "létező személy".
A rádiótudósítás arra utalt - derült ki a Le Figaróból -, hogy július 15-én, három nappal bin Ladennel való találkozója után feltehetően azért hívták haza a "szertelen természetű" ügynököt, mert viselkedése "védelmi tikokat" veszélyeztetett.
A Le Figaró szerdai számában a dubaji kórház egyik illetékesének név nélkül továbbított tájékoztatása alapján tudatta, hogy az intézményben látták a bin Ladenhez igyekvő CIA-ügynököt, aki később barátainak el is dicsekedett a szenzációs találkozóval. Az amerikaiak által már akkor is két éve körözött szaúdi milliárdos, több amerikai külföldi érdekeltség elleni robbantásos merénylet értelmi szerzője, a Le Figaro szerint július 4-14. között ápoltatta vesebaját a dubaji kórházban. A fecsegő amerikai ügynököt az Egyesült Államok első számú közellenségének nyilvánított szaúdi elutazásának másnapján rendelték haza.
Korábban: