Az ENSZ női alkalmazottjai elhagyhatják a burkát

Vágólapra másolva!
Abban dolgoznak az ENSZ kabuli központjának női alkalmazottjai, amiben akarnak: nem kötelező a hagyományos viselet. Az ENSZ afganisztáni központjának szóvivője azt mondta, hogy mindent el fognak követni az afgán nők jogainak elismertetése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ afganisztáni irodáinak és segélyek elosztásával foglalkozó központjainak afgán női alkalmazottjai olyan ruhában jelennek meg a munkahelyükön, amilyenben kívánnak. Nem kell a hagyományos, mindent eltakaró burkát viselniük, de kedvük szerint hordhatják a fejüket fedő kendőt. Erről az ENSZ és a fővárosba bevonult Északi Szövetség képviselői állapodtak meg.

Az Északi Szövetség vezetői a győzelem utáni első napokban arról beszéltek Kabulban, hogy a jövőben a nők nyugodtan vállalhatnak munkát, de nem nyilatkoztak egyértelműen arról, hogy a tálib időkben kötelező szigorú női viseletet továbbra is szükségesnek tartják-e. A homályos megfogalmazású nyilatkozatban a nemzeti hagyományokra hivatkoztak. Az ENSZ afganisztáni központjának szóvivője azt mondta, hogy mindent el fognak követni az afgán nők jogainak elismertetése érdekében.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!