A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

<P class="MsoNormal">Bin Laden édesanyja nem haragszik a fiára

Vágólapra másolva!
Sok minden nem tetszik Oszama bin Laden édesanyjának abból, amit fia tesz, vagy gondol, de emiatt képtelen haragudni gyermekére - derül ki egy interjúból, amit az asszonnyal készítettek.
Vágólapra másolva!

Nem ért egyet azzal, amit fia tesz, de mint anya, nem haragszik gyermekére, és nagyon fél attól, ami a közeljövőben történhet vele. Erről Alia bin Laden a szeptember 11-i amerikai terrortámadások első számú gyanúsítottjának, Oszama bin Ladennek az édesanyja beszélt egy interjúban, amit az al-Medina című szaúd-arábiai lapnak adott. Alia bin Laden azt mondta: "én másképpen látom a világot, mint a fiam, sok minden nem tetszik, amit Oszama tesz, vagy gondol, de emiatt képtelen vagyok haragudni rá".

Oszama bin Ladent 1994-ben tagadta ki a családja, amely Szaúd-Arábia legelőkelőbb és leggazdagabb családjai közé tartozik, mert a terroristavezér korrupcióval vádolta az országban uralkodó királyi családot, és azt ígérte: mindent el fog követni, hogy megdöntse hatalmukat. "Allah adja, hogy a fiam megtalálja a helyes utat, és megmeneküljön" - tette hozzá Alia bin Laden.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!