Jugoszlávia és Szerbia volt elnökét Koszovó, Bosznia és Horvátország területén elkövetett népirtással, emberiesség elleni bűnökkel, valamint háborús bűnökkel vádolják. A hágai ügyészség kérésére a Milosevic elleni három vádiratot egyesítették. Az ügyészség szerint Milosevic "saját tervét követte", amikor az etnikai tisztogatás gyakorlatával eltűntette a nem szerb nemzetiségűeket a volt Jugoszlávia területéről.
Del Ponte "kitűnő taktikusként, de közepes stratégaként" jellemezte a vádlottat, aki a nacionalizmust és az etnikai tisztogatásokat is csak ürügyként használta céljai elérésére, és minden eszközt hatalmi törekvéseinek szolgálatába állított.
A főügyész szerint a Milosevicnek felrótt bűncselekmények "mindenkit érintenek, bárhol is éljen, mert az emberi jogok és az emberi méltóság legalapvetőbb elveit sértik. Ez a törvényszék és különösen a mostani tárgyalás a legjobb bizonysága annak, hogy senki nem állhat a törvények fölött, és senki nem elérhetetlen a nemzetközi igazságszolgáltatás számára".
Del Ponte emlékeztetett, hogy éppen a Milosevic elleni vádiratokban szereplő események nyomán vált közkeletűvé az "etnikai tisztogatás" fogalma, és az atrocitások némelyikét olyan brutalitással és kiszámított kegyetlenséggel követték el, ami messze túlmutat a jogszerű hadviselés határain.
A főügyész helyettese, Geoffrey Nice a tárgyalóteremben levetített filmrészlettel felidézte azt az 1987-es jelenetet, amikor a volt államfő - akkor még a Szerbiai Kommunista Szövetség elnöke - a koszovói Pristinában beszédben biztosította a szerbeket arról, hogy "többé senki nem emelhet kezet rájuk". Nice erre az epizódra vezette vissza Milosevic karrierjének felívelését, jelentette az MTI.
Nice szerint Milosevic Milosevic mindig jórészt a háttérből irányította az eseményeket. Áldozataival sem konfrontálódott nyíltan, másokat használt fel a bűncselekmények elkövetésére. Elképzelhetetlen azonban, hogy ne tudott volna ezekről - mondta Nice.
Az ügyészség szerint Milosevic esetében látszik, hogyan lehet "bűnös célokra használni az állami gépezetet". Az exelnök "bűnszervezetnek volt a kulcsszereplője, és a terveket nélküle nem lehetett végrehajtani".
Milosevic védői, Zdenko Tomanovic és Dragoslav Ognjanovic bejutottak a tárgyalóterembe - bár korábban arról volt szó, hogy csak egyiküket akkreditálják. Az ügyészek beszéde közben Milosevic semmilyen érzelem jelét nem mutatta, s csak a pristinai látogatását bemutató filmrészletek vetítésekor élénkült fel kissé. Ügyvédei szerint szellemileg és fizikailag is a lehető legjobb formában van, s teljes mértékben készen áll arra, hogy szembenézzen azzal, ami rá vár. Derűlátóan tekint a tárgyalás elé, és bízik abban, hogy győzni fog az igazság.
A tárgyalás kezdete előtt 20, Hágában élő boszniai menekült és a "Veszélyeztetett nemzetek társasága" elnevezésű szervezet tüntetett - jelentette a belgrádi B92. Transzparenseket és lerombolt városok képeit hordozva követelték, hogy tegyék lehetővé a menekültek visszatérését Boszniába.
Korábban:
A hágai főügyész döntő bizonyítékokat ígér Milosevic ellen
Milosevic Clintont is beidéztetné a tárgyalására
Fórum:
Milosevic már bíróság előtt, az ENSZ mikor kerül oda?
Könyvajánlat: