Fegyelmi vizsgálatot indítanak Duray Miklós ellen - döntött a szlovákiai parlament mandátumvizsgáló- és fegyelmi bizottsága. Duraynak azt vetik a szemére, hogy a magyarországi választások második fordulója előtt részt vett, és beszédet mondott a Fidesz budapesti nagygyűlésén.
Duray ellen a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Anna Malíková pártja, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezett vizsgálatot, mondván: a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke köteles visszaadni a képviselői mandátumát, mert közszerepléseivel megszegte a képviselői esküjét.
Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője, a ülésező bizottság egyetlen magyar tagja szerint az SNS kezdeményezésének egyedül az lehet a következménye, hogy a vizsgálat után a bizottság ajánlást tehet, miszerint a parlament plénuma mandátumának visszaadására szólíthatja fel a képviselőt, aki azonban ennek nem köteles eleget tenni.
A bizottság hétfői döntése ellen csupán Bárdos Gyula és Peter Tatár, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) képviselője szavazott.
Megfigyelők szerint az SNS a közelgő választások miatt kezdeményezte a vizsgálatot, mert támogatókat a magyarellenes fellépésektől remélhet.
Ugyanez indokolja, hogy a pozsonyi törvényhozás kedden kezdődő ülésszaka előtt Malíková a parlament kapujában a saját testével akarja útját állni Duraynak, mert - Malíková szerint - "nincs joga belépni a szlovák törvényhozás szent felségterületére".
Duray ellen az SNS az idén egyszer már azonos lépést kezdeményezett a bizottságnál. Malíkováék akkor azt kifogásolták, hogy Duray a szlovák parlament képviselőjeként magyarigazolványt kért. Az akkori vizsgálatnak nem volt érdemi következménye.
Az MTI szerint Duray Miklós ahogy eddig, úgy a jövőben sem kíván lemondani mandátumáról.
Korábban:
Durayt kizárhatják a bizottságból - [2002. május 6. 19:22]
Fegyelmi eljárás indult Duray ellen - [2002. február 7. 16:25]