Döntés született a 13 palesztin befogadásáról

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagországainak kormányai végső döntésre jutottak azoknak a palesztinoknak az elhelyezéséről, akiket a betlehemi Születés templomának blokádja után száműztek az izraeli hatóságok.
Vágólapra másolva!

Brüsszelben kedden jelentették be, hogy az EU hat tagországa vállalta az Izrael által legveszélyesebbnek ítélt 13 palesztin befogadását. Spanyolország és Olaszország 3-3, Görögország és Írország 2-2, míg Portugália és Belgium 1-1 palesztint fogad be, és ugyancsak 1 palesztin maradhat Cipruson, ahol a kiutasítottak napok óta a végső döntést várják.

Az EU-országok döntése alapján a palesztinok 12 hónapig kapnak tartózkodási engedélyt befogadó országukban azzal a megkötéssel, hogy nem hagyhatják el azt. A befogadó országok vállalták, hogy szavatolják a palesztinok biztonságát. Egyelőre nem tudni, mi történik az Izrael által száműzöttekkel a 12 hónapos határidő lejárta után. A brüsszeli döntés szerint 11 hónap után a befogadó országok képviselői megvizsgálják keddi megállapodásuk végrehajtásának eredményességét.

Az EU-országok megállapodtak arról, hogy a befogadó országoknak közös döntést kell hozniuk abban az esetben, ha Izrael bármely országtól kéri bármelyik palesztin kiadását. A palesztinokat a spanyol légierő egyik repülőgépe szállítja a befogadó országokba Ciprusról - jelentették be a belga fővárosban.

Miguel Angel Moratinos, az EU rendkívüli közel-keleti követe nyilatkozatban jelentette be, hogy a palesztinokat "teljesen normális élet várja: dolgozni fognak, és tanulhatnak is a befogadó országokban".

Korábban:

Munkalehetőség a templomot elfoglaló palesztinoknak

Kivonultak Betlehemből az izraeli csapatok

Cipruson a palesztin fegyveresek

Több országban szórják szét a "betlehemi tizenhármakat"

Kiürítették a Születés templomát

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!