Terroristavezért fogtak Betlehemben

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg elfogta az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin szervezet egyik vezetőjét Betlehem közelében. Rajta kívül több tucat palesztint vettek őrizetbe. Az izraeliek hétfő virradóra szállták meg a várost, hogy palesztin szélsőségesek után kutassanak. A hadsereg Betlehem mellett körülvette Tulkarm és Kalkilija városokat is, a Jordán nyugati partján.
Vágólapra másolva!

A Betlehem melletti Dehejsa menekülttáborban az izraeli hadsereg egységei elfogták az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet egyik helyi vezetőjét, Ahmed Mograbit. A szervezet több, az utóbbi hónapokban történt robbantásos merényletért is felelős. Mograbin kívül még több tucat palesztint vettek őrizetbe az akció során.

Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban - két napon belül másodszor - nyomult be Betlehembe és a környező településekre. A városban kijárási tilalmat rendeltek el, és házról házra kutatnak palesztin fegyveresek és öngyilkos merényletre készülődő terroristák ellen.

Izrael emellett körbezárta a Jordán nyugati partján fekvő Tulkarm és Kalkilija városokat is. Céljuk - mint a hadsereg bejelentette -, hogy csapást mérjenek a "terrorista infrastruktúrára" és megóvják az áprilisi Védőpajzs hadművelet eredményeit.

Korábban:

Izraeli csapatok újra bevonultak Betlehembe

Izraelt fenyegetheti Irán Sahab-3-as ballisztikus rakétája

Izraeli tank lőtt le egy palesztin gyereket

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!