Juhász Ferenc szerint az európai uniós tagság még nagyobb biztonságot jelent Magyarország számára. A honvédelmi miniszter az európai uniós csatlakozásról szóló szombati népszavazás után az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: míg a NATO- tagság katonai biztonságot jelent, addig az uniós szövetség gazdasági és politikai biztonságot szavatol Magyarország számára.
Hangsúlyozta, hogy Európának egyre inkább szerepet kell vállalnia saját biztonsága megteremtésében és fenntartásában. A miniszter arra számít, hogy a jövőben az Európai Unió több helyütt átveszi majd a NATO feladatait és a tagországgá váló Magyarország rész vesz majd ezeknek a feladatoknak a végrehajtásában. Úgy vélekedett, az uniós csatlakozás következtében esély van arra, hogy megszűnnek az országrészek közötti különbségek, Magyarországra pedig erőteljes gazdasági fellendülés vár.
Mint mondta, a korábban csatlakozott országok számára is hasonló esélyeket jelentett a csatlakozás, és példájuk mutatja, hogy ezzel az eséllyel élni tudtak. Juhász Ferenc szerint ami az unióban rossz, azon már Magyarország átesett az elmúlt 10 év során. Most már megillet bennünket az is, ami jó, a közös együttműködés eredménye és gyümölcse - fogalmazott.