A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Ötödével csökkentik az amerikai haderőt Irakban

Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkenti az Egyesült Államok az Irakban tartózkodó katonai csapatok létszámát. Az elkövetkezendő néhány hónap során 130 ezer amerikai katona távozik a térségből, és helyükre mindössze 105 ezren érkeznek.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok a következő hónapokban nagyarányú váltás keretében húsz százalékkal csökkenti Irakban állomásozó csapatait, amelyek harckészültsége a fegyveres ellenállással szemben viszont változatlan marad - közölte a sajtóval szombaton Bagdadban egy névtelenségbe burkolózó amerikai főtiszt.

A tájékoztatás szerint az Irakban ma állomásozó 130 ezer amerikai katona a következő 4-6 hónap során visszatér hazai vagy más országokban levő támaszpontjaira. Helyükbe 105 ezer főnyi, könnyebb fegyverzetű haderő érkezik, amelynek ütőképessége viszont a fegyveres iraki lázadókkal szemben változatlan marad.

Kivonják a háború megvívásához szükséges, de a mai viszonyok között már fölösleges nehéz fegyverzet jó részét is: nehéztüzérséget, harckocsikat, helikoptereket, rakéta sorozatvetőket.

Az új egységek ezek helyett a mozgékonyságra helyezik a hangsúlyt és ehhez kapnak 323 darab csúcstechnikával felszerelt gyors Stryker harcjárművet, páncélozott csapatszállító járműveket, amelyekkel még hatékonyabban küzdhetik le a lesből támadó, pokolgépes merényletekkel operáló iraki ellenállást. A Stryker fedélzeti számítógéppel felszerelt nyolckerekű páncélozott harcjármű, amely óránként 100 kilométeres végsebességgel képes szállítani 11 főnyi legénységét.

A hadsereg jellegének átalakítása következtében csökkentik majd a különböző ellátó egységeket is Irakban. A névtelenül nyilatkozó amerikai főtiszt elmondta a sajtónak, hogy a létszámcsökkentésre és az átalakításra azért látnak lehetőséget, mert megítélésük szerint "az ellenség támadóképessége egyhamar nem áll helyre".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!