A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Lemondott a lett miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Lemondott csütörtökön a lett kormányfő, miután a parlament megszavazta az általa nem támogatott pedagógus-béremelést. Einars Repse távozásával lemondásra kényszerül a kormány is, mely egy hete már kisebbségben kormányoz.
Vágólapra másolva!

Lemondott csütörtökön Lettország miniszterelnöke, miután a kormány kudarcot szenvedett a parlamentben a pedagógusok béremelésével kapcsolatban. Einars Repse kormányfőnek, az Új Idő párt elnökének lemondásával az egész kormány távozni kényszerül, de ügyvezetőként hivatalban marad az új kabinet megalakulásáig.

A parlament bal- és jobboldali pártjai egyaránt megszavazták a pedagógusok béremelését, noha a kormányfő ezt hevesen ellenezte, arra hivatkozva, hogy a béremeléshez szükséges 28 millió dollárnak megfelelő összegre nincs meg a költségvetési fedezet. A béremelésről szóló javaslat része volt az oktatási törvény módosítását célzó csomagnak. Ennek egyik részét, a kisebbségi nyelveken történő oktatást súlyosan korlátozó indítványt már előzőleg jóváhagyta a parlament.

Repse vezetésével 2002. november 7-én alakult meg a négy jobboldali pártot tömörítő kormány, amely a 100 tagú parlamentben csekély többséggel, mindössze 53 mandátummal rendelkezett. Személyi ellentétek miatt a múlt héten kilépett a koalícióból a Lettország Első Pártja nevű párt, így a kabinet elvesztette parlamenti többségét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!