"Bűntudatot éreztem a családom miatt" - interjú egy iraki cseh tússzal

Április több szempontból kudarc volt az Irakot megszálló koalíció számára. A szunnita fegyveres ellenállók mellett már síita felkelőkkel is szembe kellett nézniük a szövetséges katonáknak, és elképesztő módon megszaporodtak a túszejtések. Irakban gyakorlatilag vadásztak a külföldiekre a gerillák, akiknek szabadon engedéséért cserébe a külföldi csapatok kivonását követelhették. Az [origo]-n most megnézheti azt az exkluzív videófelvételt, amelyen egy kiszabadult cseh túsz beszéli el elrablásuk, fogvatartásuk és kiszabadulásuk kalandos történetét.

2004 áprilisa volt eddig a legnehezebb időszak az Irakot megszálló koalíció számára. Az iraki háború hivatalos lezárása óta nem vesztette életét annyi szövetséges katona, mint ebben a hónapban. A hadműveletek tavalyi megindítása óta folyamatos szunnita fegyveres ellenállás mellett a síita radikálisok is fegyveres lázadást indítottak, így már nem csak az úgynevezett szunnita háromszög lett Irak legveszélyesebb térsége, hanem a délebbre fekvő síita városok is. A helyzetet csak tetőzte a hónap végén kirobbant kínzásbotrány.

A fegyveres ellenállás mellett ugyanakkor egyre inkább elszaporodtak a túszejtések. Az iraki gerillák igyekeznek minél több nyugatinak kinéző Irakban tartózkodó embert - újságírókat, katonákat, polgári alkalmazottakat - elfogni, hogy szabadon bocsátásuk fejében a koalíciós erők kivonulását követelhessék. Emlékezetes eset volt a japán újságírók túszul ejtése, akiknek saját kormányuk utóbb benyújtotta a számlát kiszabadításukért vagy a négy olasz katona túszul ejtése, akikért cserébe olaszországi tüntetéseket követeltek elrablóik, de a legemlékezetesebb annak az amerikainak az esete, akinek lefejezését filmre vették és feltették az internetre.

Áprilisban sok más külföldi mellett cseh újságírókat - két tévést és egy rádióst - is elraboltak. Vit Pohanka, a Cseh Rádió riportere Banai Tibor Péternek beszélt elrablásuk és kiszabadulásuk körülményeiről. Alább részleteket olvashat a beszélgetésből, a teljes interjút pedig megnézheti videón.

Banai Tibor Péter: Mindenekelőtt az érdekelne, hogy miért utaztál Irakba, mi volt a tudósítások célja?
Vit Pohanka: A cseh rádió külügyi tudósítója vagyok, szakterületem az USA külpolitikája. Tavaly jártam először Irakban, akkor a háború fejleményeiről tudósítottam. Idén pedig azért utaztam az országba, hogy megnézzem, milyen most az iraki emberek élete. Főleg az érdekelt, hogy elkezdődtek-e azok a demokratikus folyamatok, amiket az USA ígért az iraki népnek, és egyáltalán kell-e Iraknak az amerikaiak által erőltetett demokrácia.

BTP: Mi történt veled az országban?
VP: A körülményekhez képest minden rendben ment, a bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor lejárt a kiküldetésem és vissza akartam utazni Bagdadból, Jordánián keresztül. Ugyanaz a társaság, amellyel befelé jöttem, vissza már nem vállalta az utaztatásomat, mivel túl veszélyesnek találta az utat. Akkor felhívtam a főnökömet Prágában, elmondtam neki a helyzetet és azt is, hogy emiatt valószínű, egy kicsit tovább kell maradnom. Erről tudomást szerzett két kollégám, két cseh tévés, Michal Kubal riporter és Petr Klíma operatőr, akik felajánlották, ha akarom, akkor csatlakozzak hozzájuk, mivel szereztek egy fuvart Jordániába, másnap reggel. Rákérdeztem, mit tudnak az út veszélyességéről, mire azt válaszolták, hogy előző nap két cseh kolléga megtette az utat és visszaszóltak telefonon, hogy minden rendben volt, csak Falludzsát kell elkerülni Szamara felé az intenzív harcok miatt.
Vasárnap reggel elindultunk, egy idő után megelőztünk egy kocsisort, olyat, amelyben külföldiek, de főleg diplomaták közlekednek, és akkor a sofőrünk, Fadel - így hívták - beszélt valakivel a konvojból. Nem értettük a társalgást, mert arabul folyt, de biztos, hogy az útról beszélgettek, mivel utána eltértünk az útiránytól, nyugat felé. Nem gyanakodtunk semmi rosszra, mivel Bagdad környékén mindig problémás a közlekedés az elterelések, de főleg az amerikai útlezárások miatt. Aztán úgy 5 km után megállítottak egy ellenőrzési pontnál, és itt kezdődött a vesszőfutásunk.
Kalasnyikovokkal és gránátvetőkkel felfegyverzett iraki gerillák állták el utat, akik miután észrevették, hogy nyugati külföldiek ülnek a kocsiban, rögvest kiszállítottak minket. Vártunk vagy negyed órát, ekkor megérkezett egy helyi parancsnok, egy fekete Forddal. Oda át kellett szállnunk, és elvittek egy kis faluba, ahol kipakolták az összes felszerelésünket, ezeket többé nem láttuk. A sofőrünket itt elengedték.

Vit Pohanka

BTP: Megbilincseltek titeket?
VP: Először csak elvették a személyes tárgyainkat, pl. a mobilomat, aztán kötötték hátra a kezünket és még a szemünket is bekötötték. Ekkor gondoltam először arra, hogy most tényleg nagy bajban vagyunk. Bűntudatot éreztem a családom miatt, eszembe jutott a kisfiam, akinek lehet, hogy apa nélkül kell felnőnie... Aztán betuszkoltak egy autóba, és elvittek minket valahová. Kb. 10 percet autóztunk, majd megálltunk, kiszállítottak minket és berángattak egy szobába. Itt levették rólunk a szemkötést.
Ekkor döbbentem rá, hogy a helyzet nagyon komoly. Nem voltam benne biztos, hogy nem lőnek minket agyon, mert addigra már több esetről is hallottunk, hogy külföldi túszokat végeztek ki iraki gerillák.
Elkezdtek vallatni minket. Kérdéseket tettek fel, és legfőképp arra voltak kíváncsiak, hogy amerikaiak vagyunk-e. Tudtuk, ha ezt ránk fogják, akkor rögtön agyonlőnek, ott helyben. Náluk volt az útlevelünk, de nem voltam biztos benne, hogy ismerik a latin betűket, ráadásul az irakiak nagy részének nem mond semmit, hogy Csehország és Szlovákia különvált, úgyhogy Csehszlovákiát említettünk. Azt hajtogattuk "szahafa csekoszlováki", ami annyit tesz: csehszlovák újságíró...
Körülbelül 2 órát tartottak ott minket, majd közölték, hogy vége van, mehetünk haza. De nem így történt. Újból megkötöztek, és megint bekötötték a szemünk. Beraktak ismét egy autóba, ami először többször körbefordult, így elvesztettük az irányérzékünket, majd különböző minőségű utakon úgy 30-40 percet mehettünk. Aztán kiszállítottak minket a sivatag közepén egy kunyhónál. Levették a szemünkről a kötést, és folytatódott a vallatás. Kerítettek egy videokamerát is, és tört angolsággal elmagyarázták, hogy mit kell mondanunk: "Az amerikai katonák iraki nőket és gyerekeket gyilkolnak, és ez elítélendő. Az irakiak barátságosak és vendégszeretők" stb... Ez még mind vasárnap történt, és a következő 5 napot ott töltöttük fogva tartva.

BTP: Mit tudtak erről itthon, és mi történt a "színfalak mögött"?
VP: Mivel az egész húsvétkor történt, így a hírek még lassabban jutottak el Prágába. Mégis akadt egy szerencsés fordulat. A sofőrünk ugyanis visszament Bagdadba, és ott egy zavaros történetet adott elő a túszul ejtésünkről. Ezt azonban kihallgatta egy olasz újságírónő, aki jól beszél arabul, és kihámozta belőle a lényeget, és amint lehetősége nyílt, felhívta Prágát. A cseh diplomácia először tanácstalan volt, nem tudták, kihez forduljanak, végül felvették a kapcsolatot Mufi Dzsazairával, az ideiglenes kormányzótanács kulturális és informatikai miniszterével. Azért vele, mert ő valamikor Prágában dolgozott, és jól beszéli a nyelvünket is. Ő rögtön intézkedett. A kormány még a Csehországban élő muzulmánok közösségével is felvette a kapcsolatot. Persze azt nehéz megmondani, hogy egy ilyen szituációban melyik intézkedésnek volt foganatja, bár valószínű, hogy direkt kapcsolatot nem tudtak felvenni a túszejtőkkel, mivel nekünk úgy tűnt, hogy önállóan tevékenykedtek. Azt is sokan tudni vélték, hogy a titkosszolgálatok tevékenysége "sokat nyomott a latban". Sok a spekuláció, és ilyen bizalmas információt nem osztanak meg az emberrel. Azt viszont biztos helyről tudom, hogy a cseh hírszerzés felvette a kapcsolatot a brit, az orosz és a jordániai titkosszolgálatokkal is.

BTP: Térjünk vissza a történethez.
VP: A kunyhóban voltunk fogva tartva, és azt azért el kell mondanom, hogy fizikailag nem kínoztak meg. Az egyik napon különös "vendégünk" érkezett. Szemmel láthatóan ő volt a gerillacsoport vezetője. Először ö is vallatott minket, majd amikor meggyőződött arról, hogy nem vagyunk amerikai állampolgárok, akkor váratlanul közölte velünk, hogy szabadon leszünk engedve.
Azonban még az utolsó napon is megjelent két addig ismeretlen férfi, akik ismét vallatni kezdtek, majd tört angolsággal a tudtunkra adták, hogy nem mehetünk vissza Bagdadba. Ekkor teljesen kétségbe estünk. Minden reményünk szertefoszlott. Jött egy autó, betuszkoltak, de ezúttal nem kötöztek meg minket. Elindultunk, és haladt előttünk egy másik kocsi is, amely azt ellenőrizte, hogy az úton nincs-e másik gerillacsoport, akik ismét túszul ejthetnének. A túszejtőink járművet cseréltek útközben, majd úgy 1,5-2 óra múlva megérkeztünk Bagdad egyik síita külvárosába. Ott kerítettek nekünk egy másik autót, ami 200 USD-ért elvitt minket a cseh követségre...
Sokan kérdezték tőlünk, hogy fontolgattuk-e a szökést... Valószínűleg lehetséges lett volna, mivel egyetlen, Kalasnyikovval felfegyverzett őr vigyázott ránk a nap jó részében, és lehet, hogy sikerült volna elvenni a fegyverét és talán még használnunk sem kellett volna vele szemben... De tudtuk, hogy a szunnita háromszögben, az egyik legveszélyesebb iraki területen vagyunk, ami külföldiek számára kimondottan ellenséges terület. Tudtuk, hogy merre van Falludzsa, mert hallottuk a bombázást és láttuk éjjelente Bagdad fényeit is, amikor kiengedtek a szükségünket végezni. Még sem mertük megkockáztatni a szökést, mert tudatában voltunk annak, hogy ezen a területen vadásznak a külföldiekre, és ha elkapnak, akkor könnyen lehet, hogy nem érjük meg a reggelt...