Az újvidéki Magyar Szó című napilap értesülése szerint több szabadkai magyar is meglepődött néhány napja, amikor arról értesítették a magyar hatóságok, hogy feljelentésük további vizsgálatát a Fővárosi Főügyészség elutasította bűncselekmény hiányában. A Magyar Szó által megkérdezett szabadkaiak ugyanis nem is tettek feljelentést.
Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy több szabadkai lakos nevével és címével érkezett a népszavazás rendje elleni bűntett gyanújával, ismeretlen tettes elleni feljelentés januárban. A Szabadkán feladott levelek tartalmában és tárgyában azonban megegyeztek a Patrubány Miklós által korábban tett feljelentéssel, így az újabb feljelentéseket is elutasították, bűncselekmény hiányában. Patrubány Miklós feljelentésével kapcsolatban a vizsgálatot már korábban, bűncselekmény hiányában lezárták.