Több mint 1500 amerikai katona halt meg Irakban

Vágólapra másolva!
Már több mint 1500 amerikai katona elesett el Irakban - állítja a CNN. A Pentagon ezt nem erősítette meg, ők kevesebb áldozatról tudnak. Az iraki háború első szakaszában, 2003 áprilisáig, 139 katona halt meg, majd George Bush elnök meghirdette a nagyobb harci cselekmények végét. Ezután a legtöbb katona pokolgépes merényletek következtében vesztette életét.
Vágólapra másolva!

A CNN hírtelevízió jelentése szerint eddig 1502 amerikai katona halt meg Irakban. A Pentagon ezt nem erősítette meg. Hivatalos adatok szerint csütörtökig 1494 katona esett el. A védelmi minisztérium szóvivője szerint mielőtt közölnék, még gondosan ellenőrzik az elesettek számát a Pentagon több részlegében is. Ez lehet a magyarázata a számok közötti eltérésnek. Az iraki háború első szakaszában, a 2003. március 19-i bevonulástól a 2003. április 30-áig terjedő időszakban, amikor George Bush elnök meghirdette a nagyobb harci cselekmények végét, 139 amerikai katona halt meg. Ezután a legtöbb katona pokolgépes merényletek következtében vesztette életét.

Legutóbb szerda este halt meg két járőröző katona Bagdadban, amikor felrobbant mellettük egy úton elhelyezett pokolgép - közölte az amerikai hadsereg. Szintén szerdán, a Bagdadtól délre fekvő Bábil tartomány területén harcban esett el egy amerikai tengerészgyalogos. A hadsereg tájékoztatása szerint a katona "biztonsági, stabilizációs műveletben" vett részt, de arra nem tértek ki, hogy pontosan kikkel ütköztek meg az amerikai erők. Bábil tartomány része annak a körzetnek, amelyet az amerikai katonák "a halál háromszögeként" emlegetnek, mert ezen a vidéken éri a legtöbb támadás iraki felkelők részéről az amerikai erőket és a velük szövetséges iraki fegyveres alakulatokat.

Az iraki átmeneti kormány csütörtökön bejelentette, hogy újabb harminc nappal, március végéig meghosszabbították a rendkívüli állapotot az országban.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!