II. János Pál megjelenése ezúttal ugyan nem is szerepelt az előre nyilvánosságra hozott programban, korábban azonban ez nem volt akadálya annak, hogy mutatkozzék hívei előtt.
Zarándokok százai gyűltek össze a Szent Péter-téren annak reményében, hogy a gyengélkedő pápa áldásban részesíti őket, de hiába várakoztak, az ablak nem nyílt, mint ahogy a bíbor függönyt, amelyet a pápa megjelenése alkalmából szoktak elhelyezni, sem rakták fel.