A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Szunnita felkelők síita túszokat ejtettek el-Madáinban

Vágólapra másolva!
Szunnita fegyveresek több síitát ejtettek túszul a közép-iraki el-Madáin városban, és azzal fenyegetőznek, hogy megölik őket, ha a síiták nem hagyják el a várost - közölte szombaton egy síita politikai szervezet.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön fegyveresek pokolgépeket helyeztek el egy helyi mecsetben, amely súlyosan megrongálódott - közölte Haiszam Huszeini, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI), az iraki legnagyobb síita szervezet szóvivője. Huszeini elmondta, hogy másnap mintegy száz álarcos teherautókon rontott be a városba, és elrabolt 35-50 síitát, főként fiúkat és idős férfiakat, és azt követelték, hogy a síiták hagyják el a várost.

Huszeini közölte, hogy a védelmi és belügyminisztérium segítségét kérték. Egy nevének elhallgatását kérő védelmi minisztériumi illetékes elmondta, hogy legkevesebb hetven embert ejtettek foglyul. Az iraki biztonsági erők körülvették a várost, és megpróbálják ismét ellenőrzésük alá vonni a helyzetet.

Baakúba iraki városban hét halálos áldozatot követelt egy merénylet szombaton - közölte az iraki hadsereg egy tisztje. A robbantás célpontja egy helyi étterem volt. Az áldozatok között három rendőr van.

Tizenegy fogoly szökött meg egy amerikai irányítás alatt álló iraki internálótáborból szombaton, ám a szökevények közül tizet hamarosan ismét kézre kerítettek. A foglyok állítólag a rossz bánásmód és a vontatott bírósági eljárás miatt szöktek meg egy kerítésen át vágott lyukon keresztül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!