A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Vádemelés nélkül tartanak fogva újságírókat Irakban

Vágólapra másolva!
Az amerikai és az iraki erők a felkelők támogatásának gyanújával, de minden vádemelés nélkül fogva tartanak kilenc, különböző nemzetközi sajtóorgánumoknak dolgozó iraki újságírót - közölték csütörtökön maguk az iraki amerikai erők. Az összesen hét nyugati sajtószerv számára dolgozó helyi újságírók között van olyan, akit már több hónapja őrizetben tartanak - mondta el Steve Boylan ezredes katonai szóvivő.
Vágólapra másolva!

Úgy tudni, hogy a fogvatartottak között van az AFP francia hírügynökség két tudósítója - bár amerikai tisztségviselők csak egyről tudnak; őt nemrég szállítottak át a fogolykínzásokról elhíresült bagdadi Abu Graib börtönbe. Ammár Daham Naef Halaf tudósítót 11 amerikai katona vette őrizetbe április 11-én, és a családja szerint a katonák átkutatták a fővárostól 100 kilométerrel nyugatra fekvő Ramádiban található otthonát. Szabályos eljárás szerint április 26-án át kellett őt szállítani az Abu Graib börtönbe, ahol legfeljebb 60 napig magánzárkában tartható.

Az iraki rendőrség május 1-jén vette őrizetbe az AFP Faresz Navaf al-Isszájvi nevű fotóriporterét, miközben a Bagdadtól 50 kilométerrel nyugatra fekvő Fallúdzsában készített felvételeket, majd átadták őt amerikai katonáknak - közölte családja. Az amerikai erők azonban mindmáig nem erősítették meg, hogy fogva tartanák. Isszájvinak ítélték oda "az év fotója" díjat egy kínai nemzetközi sajtófotó-pályázaton, és az elismerést május 28-án kellene átvennie.

Az őrizetesek között van a CBS amerikai tévétársaságnak dolgozó Abdul Amír Huszein operatőr is, akit a koalíciós erők megsebesítettek, amikor áprilisban az észak-iraki Moszulban filmezte egy robbantásos merénylet utáni pillanatokat. A kórházból való elbocsátásakor vették őrizetbe azzal a váddal, hogy "veszélyt jelent a koalíciós erőkre nézve" - jelentette a CBS. Április 22-én szállították át az Abu Graibba. Egy amerikai katonai közlemény szerint robbanószer-maradványokat találtak a testén vagy a ruházatában. "A többnemzetiségű erők továbbra is vizsgálják, hogy a tudósító együttműködik-e terroristákkal, és hogy van-e tudomása tervezett terrortámadásokról" - folytatta a közlemény.

A moszuli rendőrség 11 napi fogva tartás után szerdán szabadon bocsátotta a Reuters-tévé operatőrét és annak apját - jelentette maga a Reuters.

Eddig egyik őrizetest sem állították bíróság elé, és "nem tájékoztattak minket arról, hogy bármelyikük ellen bármiféle vádat emeltek volna" - közölte Boylan szóvivő, aki szerint folyik ügyükben a nyomozás.
Amerikai és iraki hivatalos adatok szerint mintegy 17 ezer iraki van amerikai, illetve iraki őrizetben, de legtöbbjük ellen egyelőre semmilyen vádat nem hoztak föl.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!