A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

A kormánypárt nyert Etiópiában

Vágólapra másolva!
Melesz Zenavi miniszterelnök pártja nyerte meg a májusban tartott etiópiai parlamenti választásokat az országos választási bizottság keddi bejelentése szerint, de az ellenzék máris elutasította az eredményt.
Vágólapra másolva!

A bizottság szerint az Etiópiai Népi Forradalmi Demokratikus Front 296 helyet szerezett meg, ami több, mint az egyszerű többséghez szükséges 274 hely. A vele szövetséges kisebb pártok 22 helyhez jutottak, míg a két nagyobb párt vezette ellenzék a függetlenekkel együtt 176 képviselőt küldhet a törvényhozásba, azaz sokkal többet, mint az a húsz, amivel eddig rendelkezett. Mintegy ötven körzetben újra kell választani. A végleges eredményt szeptember 5-én jelentik be.

A májusi választáson vélelmezett csalások tüntetéseket és zavargásokat váltottak ki júniusban. A kormány katonaságot vetett be; 36 ember életét vesztette, több ezret őrizetbe vettek.

Az országos választási bizottság elnöke a számokat ismertetve leszögezte, hogy a pártoknak el kell fogadniuk a végső eredményt, amely hosszadalmas, de átlátható ellenőrzési folyamat nyomán született meg. Az ellenzék bírósághoz fordul, mert vitatja az eredményeket - jelentette be a hír hallatán a Demokratikus Erők Egyesült Etióp Frontja nevű párt vezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!