"Nem félek a kivégzéstől" - jelentette ki a tárgyalásán Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor az első tanú hétfői meghallgatása után - írja a Guardian. Szaddám rezzenéstelen arccal hallgatta, amint a 38 éves tanú arról beszélt, milyen szörnyűségeket követtek el Szaddám katonái a síita településeken: elektrosokkal kínozták az anyját, miközben 77 éves apját arra kényszerítették, hogy nézze. Mások kezeit és lábait eltörték. A tanú emberi húsdarálóról is beszélt, illetve arról, hogy a gyerekeket sem kímélték Szaddám emberei -olvasható a Guardianben.
Szaddám mindössze egyszer szakította félbe a beszámolót, amikor papírt és ceruzát kért a bírótól, hogy jegyzeteket készíthessen. A tanúmeghallgatás vége felé szólalt csak meg. Miuán kijelentette, hogy nem tart a haláltól, azt mondta a bírónak, hogy sajnálja, amiért ilyen helyzetbe kerültek a bíróság tagjai. Mikor a bíró megpróbálta félbe szakítani, azt mondta még: "Jogom van beszélni. Én 30 évig szolgáltam ezt az országot. Téged óvlak. Irakot óvom".
A per kedden folytatódik Irakban.