Szent teheneken vitáznak az EU vezetői

Ki jár jobban: a francia paraszt vagy a svéd atomfizikus? Vajon mennyi jut az új tagállamoknak, köztük Magyarországnak? Brüsszelben csütörtök este megkezdődik az Európai Unió csúcstalálkozója, amelyen a tagállamok vezetőinek kellene megoldást találni a 2007 és 2013 közötti, uniós költségvetésről kialakult patthelyzetre. Erre kevés az esély, de az [origo] által megkérdezett szakértő szerint ez nem is baj.

"Az ember nem bízhat meg olyanokban, akiknek ilyen rossz a konyhájuk" - Jacques Chirac francia elnök élcelődött így a briteken még júliusban. A szurkálás nem volt meglepő a részéről, hiszen alig néhány hét telt csak el azután, hogy kudarcba fulladt az uniós tagállamok vezetőinek találkozója, amelyen a tervek szerint megállapodtak volna az EU 2007 és 2013 közötti költségvetéséről. A megegyezés elmaradásáért a franciák Tony Blair brit miniszterelnököt tették felelőssé, aki kijelentette: csak akkor hajlandó belemenni abba, hogy csökkentsék a briteknek a büdzséből járó visszatérítést, ha egyúttal változtatnak az agrártámogatások rendszerén is.

A két kérdés abban hasonlít, hogy mindkettő szent tehénnek számít: az egyik a francia, a másik a brit fővárosban. Az EU közös agrárpolitikája részeként, a termelőknek juttatott támogatások legnagyobb haszonélvezője Franciaország, Párizs ezért nem hajlandó belemenni abba, hogy ehhez hozzányúljanak 2013 előtt. Chirac ugyanis még 2002-ben kötött háttéralkut Gerhard Schröder német kancellárral, hogy addig nem vizsgálják felül az agrárpolitikát és ezt sikerült elfogadtatni a többi tagállammal is.

A briteknek járó visszatérítést viszont Londonban tekintik sokan kőbe vésettnek. A visszatérítést vagy rabatot még 1984-ben harcolta ki Margaret Thatcher, akkori brit miniszterelnök. Ahogy egyesek fogalmaztak, "a retiküljét lóbáló" Thatcher megfenyegette az uniót, hogy leállítja a közös kasszába történő befizetéseket, ha nem kapnak belőle vissza minden évben, meghatározott összeget. Az érv az volt, hogy az akkor szegénynek számító Nagy-Britannia, gyenge mezőgazdasága miatt nem részesül az agrártámogatásokból, és emiatt aránytalanul sok pénzzel járul hozzá a közösségi programokhoz. London bírálói most viszont azt mondják, hogy a szigetország azóta jóval fejlettebb és gazdagabb lett, így nem etikus, hogy továbbra is igényt tart a több, mint húsz évvel ezelőtt kialkudott visszatérítésre.

35 órás munkanappal kell versenyezni

Bár az elmúlt hónapokban, főként erről a két vitás pontról és az ezek körül folyó francia-brit marakodásról esett szó, a háttérben sokkal messzebbre vezető kérdések is felmerülnek. "Míg Európában a 35 órás munkahét bevezetésén, addig Indiában a 35 órás munkanap kialakításán dolgoznak" - Thomas Friedman, a New York Times vezető publicistája érzékeltette ezzel a nyilvánvalóan túlzó haasonlattal, hogy milyen kihívásokat jelentenek az EU számára az olyan nagy és robbanásszerűen fejlődő gazdasággal rendelkező országok, mint Kína vagy India.

Blair is ezzel próbálta győzködni az uniós politikusokat, amikor júliusban Nagy-Britannia fél évre átvette az unió soros elnökségét. A brit kormányfő az Európai Parlamentben egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha az EU nem képes megváltozni, akkor kudarcot vall. Szerinte, ha továbbra is agrártámogatásokra fogják költeni az uniós büdzsé negyven százalékát, akkor nehéz lesz felvenni a versenyt az egyre erősebb ázsiai gazdaságokkal. Helyette ezért a kutatásokra, fejlesztésekre, a versenyképesség növelésére kellene helyezni a hangsúlyt - hangoztatta Blair a nyári hónapokban.

A közös agrárpolitika támogatói viszont azt mondják, hogy az segít a termelők és ezzel együtt a hagyományos, vidéki közösségek fennmaradásában. Persze, emögött kőkemény gazdasági és így politikai érdekek is vannak: ha ugyanis megvonnák a támogatást és eltörölnék az egyéb védőkorlátokat, akkor az európai gazdák nem lennének versenyképesek az afrikai és más fejlődő országok termelőivel szemben, akik jóval olcsóbban szállítanák a piacra áruikat. Amennyiben erre mégis sor kerülne, az nyilván komoly kiugrási lehetőséget jelentene ezeknek az elmaradott térségeknek, azt ugyanakkor sem Franciaország, sem más, hasonló helyzetben lévő tagállam vezetése sem vállalná szívesen, hogy magára haragítsa saját gazdáit és traktoros tüntetéseken kelljen szembesülnie a mezőgazdasági lobbi erejével.