Már 52 halottja van a londoni merényletnek

Vágólapra másolva!
Azonosították a londoni merénylet első két halottját. A rendőrség szerint még hetekig eltarthat az áldozatok kilétének felderítése. Az áldozatok száma 52-re emelkedett, de ez a szám még mindig nem végleges. A brit lapok úgy tudják, a terrorkészültséget a legmagasabb fokon működtetik Nagy-Britanniában, mert a hatóságok további támadásoktól tartanak. Spanyol titkosrendőrök tudnak egy dokumentumról, amelyben az al-Kaida a merényletet másodikként magára vállaló szervezete Európa elleni támadásra adott parancsot.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött hétfőn a múlt heti londoni terrormerénylet halálos áldozatainak azonosítása. A Scotland Yard eddig két halottat azonosított, mindketten brit állampolgárok voltak. A londoni rendőrség által nyilvánosságra hozott adatok alapján az 53 éves Susan Levy az első, hivatalosan azonosított áldozat.

Jim Dickie, a Scotland Yard illetékes főfelügyelője a hétvégén közölte, hogy a merényletben meghaltak azonosítása "az elhalálozás jellege miatt" akár hetekig is eltarthat. A rendőrségi vezető szerint a merényletek helyszíneiről kiemelt holttesteket egy külön erre a célra létrehozott, ideiglenes halottasházba viszik.

A rendőrség mentőegységei hétfő délelőttig 21 áldozat földi maradványait hozták fel a legsúlyosabban érintett helyszínről, a Piccadilly metróvonal Russell Square és King's Cross állomásai közötti alagútból. A Scotland Yard tájékoztatása szerint ugyanakkor itt még kutatnak esetleges további áldozatok után.

A Scotland Yard hétfőn 52-re emelte a terrortámadás áldozatainak továbbra sem végleges számát. Az addigi hivatalos adatok 49 áldozatról szóltak, de a mentőalakulatok folyamatosan hozzák fel a holttesteket a legsúlyosabban érintett metrószakaszról, a Piccadilly Line-on lévő King's Cross állomásról, ahol becslések szerint 21-en haltak meg. A Scotland Yard 31 eltűntet tart nyilván.

Egy magyart keresnek

Abelovszky György londoni magyar főkonzul szerint a képviselet egy magyar állampolgárt kerestetett a brit hatóságokkal. A konzulátus keresőlistáján hétfő reggel még hat magyar volt - egy négytagú család és egy munkavállalás céljából érkezett férfi -, de ők a nap folyamán jelentkeztek.

Továbbra sem talál viszont a magyar képviselet egy fiatal nőt, akit a merénylet óta nem tud elérni családja.

Újabb támadástól tartanak a hatóságok

A hétfői The Times szerint a hatóságok a létező legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők - akik a rendőrség szerint biztos, hogy életben vannak - újabb támadásra készülnek. A vezető brit lap biztonsági forrásai szerint a pokolgépeket elhelyező összes merénylő a King's Cross állomáson gyülekezett, és itt szálltak fel a később felrobbantott szerelvényekre, amelyek mindegyike áthaladt ezen a hatalmas, öt földalattivonalat összefogó metró- és vasúti csomóponton.

A Circle Line két felrobbantott szerelvényén - a King's Crosstól nyugatra lévő Edgware Road-i, illetve a keletre lévő Liverpool Street-i állomáson - történt detonáció egyaránt nyolc perccel azután történt, hogy az adott szerelvények elhagyták a King's Crosst, a Piccadilly Line-on, a King's Cross és a Russell Square közötti alagútban bekövetkezett harmadik robbanás másodpercekkel követte az első kettőt - idézte forrásait a hétfői The Times. A lap szerint a 191 emberéletet kioltó tavalyi madridi vonatrobbantások elkövetői is hasonló módon, egy helyről kiindulva helyezték el bombáikat a különböző vonatokon.

A The Times forrásai szerint lehetséges, hogy az első londoni robbantások után csaknem egy órával, a 30-as buszon működésbe lépett pokolgép a támadássorozatnak a metróból menekülő utasok ellen tervezett második hulláma lett volna, de mivel a metróhálózatot pillanatok alatt lezárták, az elkövető esetleg pánikba esett, vagy azt a parancsot kapta, hogy célozza meg a londoni tömegközlekedés másik jelképértékű eszközét, a londoni buszt.

A metróforgalom már majdnem normális

A londoni metrót működtető cég, a London Underground szerint hétfő délelőtt a merénylet utáni első két nap igen jelentős visszaesése után szinte az ilyenkor megszokott szintre emelkedett vissza a földalattit használó utasok száma. A metró mindazonáltal továbbra is csak részlegesen járt, a legsúlyosabban érintett vonal, a Heathrow repülőteret is kiszolgáló Piccadilly 70 kilométeres hosszából 40 kilométernyi még mindig le van zárva.

Májusban parancsot adhatott támadásra az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat május 29-ei internetes üzenetében parancsot adott Európa elleni támadásra, és ezt az anyagot a spanyol titkosszolgálat a múlt héten juttatta el a brit hatóságoknak - jelentette az El Mundo című spanyol napilap.

Az újság arról számolt be, hogy az arabul íródott szöveget az Abu Hafsz al-Maszri Brigádjai - Európai Hadosztály szignálta. Ez a szervezet a másodikként vállalta magára a magára a múlt heti londoni merényleteket. Az üzenet arra szólította fel a világ mudzshedinjeit, hogy indítsák meg "várva-várt támadásukat, miután a hitetlenek háborút kezdtek a Korán megbecstelenítésére". A spanyol szakértők az El Mundo szerint úgy vélik: az üzenetnek köze van a londoni merényletsorozathoz.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!