Elfogták az egyik londoni robbantót

Vágólapra másolva!
Jelentős előrelépést jelentenek a múlt csütörtöki londoni merényletkísérletek nyomozásában, a szerdán hajnalban Birminghamban és Észak-Angilában történt letartóztatások. Lassan egy hete folyik a hajsza a négy elkövető után. A hatóságok most négy személyt vettek őrizetbe, és egy gyanús csomagot is találtak Birminghamban, illetve két embert fogtak el Newcastle-ben. Az első őrizetbe vett férfi az egyik robbantó.
Vágólapra másolva!

Négy embert tartóztattak le szerdán a közép-angliai Birminghamben a július 21-i londoni merénylet-kísérletekkel kapcsolatban - közölte a Scotland Yard. Az akcióban a helyi rendőrség, a londoni rendőrség terroristaellenes csoportja, valamint a brit titkosszolgálat tagjai vettek részt. A BBC News szerint a letartóztatások - melyek során egy gyanús csomagot is találtak a hatóságok - jelentős előrelépést jelentenek a múlt csütörtöki merényletkísérletek ügyében folyó nyomozás során.

Egy főt hajnali fél öt körül, a város Hay Mills kerületében, hármat pedig kicsivel később a Ward Enden vettek őrizetbe. A Hay Millsben elfogott férfit sokkolóval ártalmatlanították, de lőfegyvert nem használtak a rendőrök. A férfit azonnal Londonba szállították, ami arra utalhat, hogy szerepe kulcsfontosságú a nyomozás során. A hatóságok azzal gyanúsítják, hogy ő volt az egyik múlt csütörtöki kudarcort vallott londoni robbantó. Elfogásának helyszínén ráadásul egy gyanús csomagot is találtak. A hatóságok kiürítették a környéket, és egy bombaszakértő egységet küldtek oda.

Szerda virradóra egy Newcastle-ből a londoni King's Cross állomás felé tartó vonaton is letartóztattak két személyt terroristagyanú miatt. A két férfit két szolgálaton kívüli rendőr szúrta ki, akik velük egy vonaton utaztak.

A brit hatóságok hat napja gőzerővel keresik a múlt csütörtöki merénylőket, akik a lassan három hete történt 56 halálos áldozattal járó metró- és buszrobbantásokat próbálták meg leutánozni - sikertelenül. A merénylők közül kettőt kedden azonosítottak: a 27 éves Muktar Said Ibrahim és a 24 éves Yasin Hassan Omar Kelet-Afrikából, előbbi Eritreából, utóbbi Szomáliából származik. Mindketten a '90-es évek elején, politikai menekültként étrkeztek a szigetországba.

Megtalálták lakásukat és egy fehér VW Golfot is, amelyet feltehetően ők használtak, sőt egy garázst is átkutattak. A garázsban és a lakásban vegyi nagyokat talátak, amelyek feltehetően bombakészítésre szolgáltak. Sir Ian Blair londoni rendőrfőnök kedden közölte, hogy a négy gyanúsított "képes újra gyilkolni".

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!