"Al Capone" és a jobb élet dönt Montenegróban

Még a montenegróiak jelentős része sem tudja eldönteni, hogy jobb vagy rosszabb lenne, ha országuk a vasárnapi népszavazás után kiszakadna Szerbiából és önálló államként folytatná életét. Bár sokan vágynak függetlenségre, az [origo] tudósítójának nyilatkozó podgoricaiak egy része szerint egy alig 600 ezres állam nem életképes. Ráadásul sokaknak szúrja a szemét Milo Djukanovic, az állítólag maffiakapcsolatokat fenntartó kormányfő személye. A fiatalok szerint azonban az elszakadás a "good life", azaz a jobb élet záloga. Ők még a magyar életszínvonalra is elismerően hümmögtek.

"Al Capone" - kiabált fennhangon Vesko, amikor meglátta a tévéhíradóban Milo Djukanovic montenegrói elnököt, amint épp leadja szavazatát. "Kommunist" - szólt közbe sógornője. Meg is volt a vita Mirjanáéknál, a család ugyanis megosztott a függetlenség kérdésében. Mirjana, az anya és Buena, a lánya az igen mellett szavazott. Mirjana főleg érzelmi okokból támogatja a függetlenedést. "Szeretnék montenegrói útlevelet. Szeretnék saját határt" - mondta az [origo]-nak és véleményét lánya is osztotta. Apjuk azonban csak eltakarta a szemét - "I not interessing" - mondta tört angolsággal, hogy őt nem érdekli. "Working, working, working" - tette hozzá jelezve, hogy ő a munkában látja az alig 600 ezres orszég felemelkedésének kulcsát.

Vesko, a nagybácsi és Buena idősebb bátjya azonban nemmel szavazott. Nem elsősorban a függetlenedés miatt, hanem Djukanovic ellen, akit nem sokra tart a nagyhangú szemüveges férfi. Nem szabadna ilyen alapon elutasítani a függetlenséget - intette le Buena a sűrű, törökösen főzött kávé felett. Az egyik montenegrói minisztérium tiktkárságán dolgozó fiatal lány hisz Djukanovicban, és hazugságnak tartja a montenegrói kormányfőt ért vádakat, miszerint a miniszterelnök maffiakapcsolatokkal rendelkezik. Nem is volt hajlandó lefordítani nagybátyja fekete humort idéző vicceit. Mikor kifelé tartottunk Podgorica nyers betonból készült családiházakkal elcsúfított, ám a patinás, itt-ott törökös házak miatt így is hangulatos óvárosában lévő otthonukból, arról kérdeztem, mit szól, hogy egy olasz vizsgálat a '90-es években feltárta Djukanovic maffiakapcsolatait. Csak megvonta a vállát: "És?".

Pedig vannak mások is, akik azért utasítják el a függetlenséget, mert azzal Djukanovic malmára hajtanák a vizet. "Talán igennel szavaznék, ha nem ő lenne a hatalmon" - mondta egy hotel portása, de többet nem árult el. Nem is vállalta névvel a nyilatkozatot, csak annyit mond: "Menj ki az utca túloldalára, és nézz fel erre a házra! Alkalmazott vagyok itt". A házon egy Montenegró új címerével ékesített vörös zászló lengett, büszkén hírdetve a hoteltulajdonos pártállását.

"Újságíró?" - kérdezte Radovan, aki érdeklődve figyelt, miközben megpróbáltam lefényképezni egy, a késő '80-as éveket idéző ház néhány lakásának erkélyein díszelgő hasonló zászlókat, de azt már nem értette, amikor a véleményét kérdeztem a népszavazásról. Azt mondta, várjuk meg feleségét, ő tud angolul. Várakozás közben hegyeseket köpött a földre - a városban sok férfi hódol ennek a szokásnak -, az óvárosból müezzin hangja száll felénk, még egy köpés és már jött is Anna, a feleség. "Ez egy nagyon komoly kérdés, nagyon megosztja a társadalmat" - felelte az asszony. Szerinte a vezetés sokat lop, és nagyon sok a szegény montenegrói, akik alig tudják felnevelni gyerekeiket, akik ezért nemmel szavaztak. "Montenegró csak Szerbiával együtt tud fennmaradni. Nagyon kicsi ország, tudja 600 ezren vagyunk" - mondta.

Jesna, a szakácsnő szerint azonban vannak más kis országok, amik nagyon is jól élnek. Ő az elszakadás híve, szinte ugyanolyan okból, mint ami miatt Anna az államszövetség mellett érvelt. Jobb életet remél ő is, barátja is: "Good life!" - mondta vigyorogva. A fiatalok jobb életre vágynak, ezt támasztotta alá a valószínűtlenül türkizkék Maraca folyó partján fiatalok egy csoportjával folytatott beszélgetés is. Szavazni ugyan csak egyikük volt - a többiek még túl fiatalok hozzá -, de a magyar életszínvonalra, a keresetekre vonatkozó faggatózásuk, és elismerő hümmögésuk jelezte, mi is foglalkoztatják őket az egész népszavazásból.

Néhány utcával odébb megint összefutottunk. Kicsi a város, elég volt egy félórás séta és megint majdnem elütött a zebrán ugyanaz az öreg dízel Audi taxi. Egy öreg, rondabarna zakatoló Opel is szinte követett. Előbb a Hotel Podgoricánál, jó pár órával később pedig már az óvárosban lévő mecset mellett vánszorgott el, miközben a nap lassan a várost ölelő sötét hegyek mögé bukott. Kilenckor vége a szavazásnak, most kezdődik az esti élet, sokan készülődnek megünnepelni az igenek győzelmét, a függetlenséget. Ott leszünk.

Ballai Vince - Podgorica