Banánról, sörről, elnyomásról szólnak a vébé presztízsmeccsei

Mi a köze a banánháborúnak, a bálnavadászatnak, egy sörmárkának és a togói vudupapoknak a világbajnoksághoz? Az [origo] olyan presztízsmeccseket gyűjtött össze, ahol a focin kívül kimondva vagy kimondatlanul szerepet játszhat két ország gazdasági, társadalmi, történelmi konfliktusa is a pénteken kezdődő világbajnokságon. Olvassa el cikkünket és sok egyéb mellett megtudhatja, hogy miért örülhetnek a lengyelek a német góloknak is, mi köze a magyar válogatottnak az olasz divathoz vagy épp kit takar a Ricardo Izecson dos Santos Leite név.

Brazil-japánok

Érdekes színfoltot jelent Brazília és Japán viszonyában a japán bevándorlók sorsa. A dél-amerikai országban él a legnagyobb japán közösség a világon: mintegy 1,3-1,5 millióan vannak, miközben az Egyesült Államokban is csak 800 ezerre tehető a számuk. Az első, közel 800 fős csoport 1908-ban érkezett meg Brazíliába, a jobb élet reményében. Bár a többségük csak a kávéültetvényeken kapott munkát, mégis sok követőjük akadt. Sokuknak sikerült a beilleszkedés, főleg miután többen helyiekkel kötöttek házasságot.

A közösség közel százéves történetében a Wikipedián található összeállítás szerint a második világháború jelentett kifejezetten sötét időszakot. A brazil hatóságok betiltották a japán újságokat és a japán nyelvű iskolai oktatást is megszüntették. Ennek egyenes következménye volt a további asszimiláció, miután a japánok rá voltak kényszerítve a portugál nyelv használatára.

A nyolcvanas években aztán fordított folyamat indult be: a brazil gazdaság gyengén muzsikált, miközben a japánban folytatódott a fellendülés, és ennek hatására sok brazil-japán döntött úgy, hogy visszatér ősei hazájába. Őket nevezik dekasegiknek, ami japánul nagyjából annyit jelent: az otthontól távol dolgozó ember. Számuk különösen azután ugrott meg, hogy az ázsiai ország állampolgárságot ajánlott a visszatérőknek.

Tengeri kenguruk

A külpolitikában és kereskedelemben példásnak tűnik az együttműködés Ausztrália és Japán között, de azért a két ország kapcsolatát is terhelte néhány konfliktus az utóbbi pár évben. A vitás ügyek érdekessége, hogy mindegyik állatokkal kapcsolatos. 1998-ban az ausztrálok kitiltották felségvizeikről a japán halászokat, miután azok nem voltak hajlandók betartani a tonhalfogásra vonatkozó kvótákat. Ez egy húsz éven át tartó együttműködés felmondását is jelentette, az ausztrál fél ugyanis nem újította meg a kétoldalú halászati egyezményt.

Két évvel később a bálnák váltottak ki csipkelődéstől sem mentes nyilatkozatháborút. A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 52. éves konferenciáján tárgyalták azt a tervet, amelynek értelmében a Csendes-óceánon kialakítanának egy olyan nagy kiterjedésű övezetet, ahol nem engedélyezett a bálnák leölése. Ezt támogatták az ausztrálok is, a japánok azonban - Norvégiával és a bálnavadászatot támogató más országokkal karöltve - ellenezték.

A bizottság japán tagja, Minoru Morimoto szabályosan nekiesett a konferenciának otthont adó Ausztráliának, amelyet kettős mérce alkalmazásával vádolt, emlékeztetve arra, hogy miközben a bálnákat védenék, addig vígan öldösik a kengurukat. "Talán ha egyes bálnákat átneveznénk tengeri kenguruvá, akkor támogatnák a felhasználásukat" - jegyezte meg. Az ausztrálok némileg higgadtabban reagáltak, és kitartottak amellett, hogy meg kell védeni azokat a bálnafajokat, amelyek voltak olyan szerencsések, hogy túlélték a vadászatot.

Horvát adok-kapok

Az F-csoport egyik legérdekesebb mérkőzése június 22-én várható, amikor az ausztrál és a horvát csapat lép pályára. Kis túlzással azt is lehet mondani, hogy nehéz lesz eldönteni, ki ki ellen játszik. A játékosok származását tekintve ugyanis teljes a zűrzavar a két csapatban. Az ausztrál válogatottban hat olyan játékos (Mark Viduka, Zeljko Kalac, Ante Covic, Tony Popovic, Josip Skoko és Jason Culina) szerepel, akinek horvát vér csörgedez ezereiben. Eközben a horvátoknál is van három olyan focista (Josip Simunic, Joey Didulica, Anthony Seria.), aki Ausztráliában született.

Az ausztráloknak ráadásul a csapatkapitányuk - a közel 31 éves Mark Viduka - is horvát. A megtiszteltetést annak ellenére érdemelte ki, hogy pályafutását nem övezte egyértelmű elismerés. Bár amikor a Celticnél játszott, megválasztották a skót premier liga legjobb játékosának, a szurkolók nem fogadták szívükbe az arrogáns stílusáról ismert focistát. Ebben komoly szerepet játszhatott, hogy sajtóbeszámolók szerint egy alkalommal kijelentette: Skóciában csak energiájának 70 százalékát felhasználva játszik.

A horvát válogatott ausztráljai már kevésbé töltenek be meghatározó szerepet a csapatban, bár egyébként sem régi ausztrál családokból származnak: mindhármójuknak horvát gyökerei vannak, ahogy arra vezetéknevük is utal. Közös pont ezen kívül pályafutásukban a Melbourne Knights (vagyis a Melbourne-i Lovagok), ahol többen is megfordultak közülük. A klubot 1953-ban alapította horvát bevándorlók egy csoportja, akik aztán annyira komolyan vették a labdarúgást, hogy amikor játékoshiányban szenvedtek, elmentek a bonegillai menekülttáborba, hogy ott toborozzanak maguknak utánpótlást. Más kérdés, hogy nem mindegyik leigazolt menekült bizonyult nyerő húzásnak, a táborban ugyanis többen is profi játékosnak hazudták maguknak, és csak később derült ki róluk, hogy valójában közük sincs a futballhoz.