Összedugják fejüket a világ főnökei

Vágólapra másolva!
Mi a fontosabb, a terroristák legyőzése vagy az, hogy harminc év múlva is legyen áram a konnektorban? Ehhez hasonló nagy kérdésekről tárgyalnak a hétvégén Szentpéterváron a fejlett ipari államok és Oroszország vezetőit tömörítő G8-csoport tagjai. Az [origo] összeállításának első oldalán megtudhatja, mire érdemes figyelni az idei csúcstalálkozón, a további oldalakon pedig világpolitikai elemzővé avanzsálva osztályozhatja az emberiség kihívásait.
Vágólapra másolva!

Közel-Kelet

Izrael, Irak és Irán. Égető szükség lenne valamiféle megoldással előrukkolni mindhárom állam esetében. Izrael és a palesztinok között a Hamász idén januári kormányra kerülése óta egyre nő a feszültség. Az izraeli hadsereg már két korábban kiürített területen is hadműveleteket kezdett: a múlt héten Gázai övezetben, ahonnan tavaly vonultak ki, most szerdán pedig Dél-Libanonban, amelyet 2000-ben hagytak el. Csütörtökön már a bejrúti repteret is lőtték, amire évtizedek óta nem volt példa. A katonai vezetés már háborúról beszél. Minkét akcióra izraeli katonák túszul ejtése szolgáltatott okot. Összesen három katonát raboltak el szélsőséges fegyveresek, egyet a gázai palesztinok, kettőt pedig a libanoni Hezbollah.

Irakban a belbiztonság totális hiánya okoz komoly problémákat. A háborús helyzet egyáltalán nem szűnt meg az iraki háború 2003-as hivatalos befejezése óta, a politikai vezetés folyamatosan véres vallási és etnikai alapú feszültséggel szembesül. A hadműveletek 2003-as megindítása óta a becslések szerint több mint 40 ezer iraki civil vesztette életét a harcokban és a merényletekben. Az erőszakspirál megállíthatatlannak tűnik.

Irán tavaly óta dacol a nemzetközi nyomással, hogy hagyjon fel az urándúsítással. A nyugati hatalmak szerint a dúsítás célja, hogy nukleáris fegyverhez jusson az iszlám köztársaság, jóllehet Teherán azt állítja, békés célból dúsít: atomerőművekbe való üzemanyagot akar előállítani, amihez joga van. Iránt eddig sem Washington burkolt háborús fenyegetése - Irán ellen készülő hivatalosan cáfolt akciókról szóló hírek - a kilátásba helyezett ENSZ-szankciók, és az EU hat vezető hatalmának ajánlatai - a dúsítás abbahagyása jutalmat, folytatása szankciót jelent - sem hatotta meg eddig. Utóbbi ajánlatra, jóllehet még a G8-csúcs előtt várták, csak augusztusra mond választ Teherán. Ön szerint mennyire fontos a közel-keleti helyzet megoldása? Annál nagyobb osztályzatot adjon, minél lényegesebbnek tartja!

Osztályozzon!


Ön mennyire tartja fontosnak Izrael, Irán és Irak problémáinak megoldását?

5
4
3
2
1


A szavazás állása


Szegénység

Forrás: EPA
Gyerekek millió halnak meg

Tavaly ilyenkor London a Bob Geldof és zenésztársai által szervezett Live8 koncert lázában égett. Olyan világsztárok léptek fel a Hyde Parkban, mint Madonna, a U2 vagy Robbie Williams, és erre az alkalomra összeállt a legendás Pink Floyd is. A koncertet egy héttel a szokásos évi G8-csúcstalálkozó előtt tartották, és a történelmi lehetőségről szónokló zenészek arról próbálták meggyőzni a fejlett ipari országok vezetőit, hogy haladéktalanul tegyenek valamit a harmadik világot - elsősorban Afrikát - sújtó szegénység felszámolására.

A skóciai Gleneaglesben tartott csúcs kezdőnapján azonban öngyilkos merényletek rázták meg Londont, ami alaposan átírta az eredeti forgatókönyvet. Érthető módon a londoniakat hirtelen kevésbé érdekelte az afrikai szegények sorsa, de a G8-találkozó ettől függetlenül folytatódott, és el is fogadtak egy intézkedéscsomagot, amely nagy összegű segélyezésről és adósságkönnyítésről szólt, nem hozott viszont áttörést a kereskedelem ügyében. Márpedig több szakértő érvel azzal, hogy amíg az amerikai és európai farmerek zsebét teletömik állami támogatással, és védővámokat tart fenn a nyugati világ, addig az afrikai termelőknek esélyük sincs arra, hogy kitörjenek nehéz helyzetükből.

Úgyhogy van még tennivaló bőven, elég csak megemlíteni az Oxfam brit segélyszervezet tavalyi évről szóló afrikai jelentését: egy év alatt meghalt 500 ezer nő terhesség vagy szülés közben, 11 millió gyerek pedig éhínségben, valamilyen konfliktusban vagy betegségben vesztette életét. Az okok tehát különbözőek, de végső soron a szegénységre vezethetők vissza. Ön mennyire tartja fontosnak a szegénység felszámolását? Annál nagyobb osztályzatot adjon, minél lényegesebbnek tartja!

Osztályozzon!


Ön mennyire tartja fontosnak
a szegénység felszámolását?

5
4
3
2
1


A szavazás állása


Terrorizmus

Fotó: EPA
Öngyilkos merénylet Irakban - nem hagyják abba

A világsajtóban az egyik leggyakrabban előforduló kifejezés lett az utóbbi években, miközben folyamatosan zajlik a vita arról, hogy maga a fogalom pontosan mit is takar. Azt talán még nehezebb eldönteni, hogy ki számít terroristának. Az unalomig ismert közhely szerint akit az egyik oldal terroristának tart, azt a másik szabadságharcosként tiszteli. Jó példa erre a Hamász palesztin szervezet, amely szerepel az Egyesült Államok és Európa terrorlistáján, de miután a csoport megnyerte a palesztin parlamenti választást, Oroszország meghívta vezetőit Moszkvába, és hivatalosan tárgyalt velük.

Bár a terrorizmus jelensége nem új, a 2001. szeptember 11-i amerikai támadások után az Egyesült Államok elindította úgynevezett terror elleni háborúját, aminek eredményességét nehéz megítélni. Amerikai földön ugyan azóta nem történt hasonló merénylet, viszont azt nem sikerült megakadályozni, hogy Európában is megjelenjenek az öngyilkos robbantók. Ráadásul a nyugati országok által terroristának tartott személyek, illetve csoportok halomra öldösik a civileket Irakban és egyre erőszakosabb cselekményekről érkeznek hírek Afganisztánból is. Ön mennyire tartja fontosnak a terrorizmus elleni küzdelmet? Annál nagyobb osztályzatot adjon, minél lényegesebbnek tartja!

Osztályozzon!


Ön szerint mennyire fontos kérdés
a terrorizmus problémája?

5
4
3
2
1


A szavazás állása


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!