"Alapelvem, hogy bármilyen drámai helyzetben végső soron az emberek véleményét kell megkérdeznünk" - jelentette ki idén júliusban Vlagymir Putyin. Az orosz elnök szerint országa bátor lépést tett például, amikor népszavazást írt ki Csecsenföldön, és szerinte "ugyanezt kell tenni Abháziában és más helyeken is".
Putyin a posztszovjet "befagyott konfliktusokról" beszélt, arról a négy kicsi, senki által el nem ismert köztársaságról, amelyek a Szovjetunió összeomlása idején kiáltották ki függetlenségüket attól a nemzettől, ahová a birodalom szétesése után sorolták őket. Ezek a Grúziában található Dél-Oszétia, illetve Abházia, a Moldovától elszakadni kívánó Dnyeszteren túli Moldovai Köztársaság, és az azerbajdzsáni Nagorno-Karabakh.
Bár függetlenségi törekvéseik oka különböző, céljuk - Nagorno-Karabakh kivételével - az Oroszország felé való közeledés. Közös még bennük, hogy vezetőik általában nemzetközileg el nem ismert, gyakran tisztának és demokratikusnak sem nevezhető választásokon kerültek hatalomra. A Bács-Kiskun megyényi köztársaságok - a legnagyobb is csak kétszer akkora, mint a magyarországi megye - többségének fő bevételi forrása a csempészet, és mindegyik viselt már kis léptékű, ám annál véresebb háborút többségi nemzetével szemben.
Putyin biztatására idén ősszel két ilyen miniállamban is függetlenségi népszavazást tartanak. Ezeket azonban nem hajlandó elismerni, sem anyaországuk, sem a nemzetközi közösség. Putyin csecsen népszavazásos példája ráadásul jól jellemzi az orosz hatalmi törekvések módszereit.
A 2003-ban a csecsen alkotmányról tartott referendum hemzsegett a szabálytalanságoktól, előfordult, hogy egyes térségekben 100 százalék fölött volt a résztvevők aránya, így nem véletlen, hogy a területet Oroszország elszakíthatatlan részének nyilvánító alkotmányt elsöprő többség hagyta jóvá. A 2003 márciusi voksolást minden nemzetközi szervezet szerint a terror árnyékában rendezték, és súlyos csalások kísérték.