Demokraták gáncsolják az arctalan óriást

Közhelykirálynak, szürke hivatalnoknak tartják sokan Kofi Annan év végén távozó ENSZ-főtitkár várható utódát, Ban Ki-Mun dél-koreai külügyminisztert, támogatói szerint azonban ő az eltérő álláspontok összehangolásának nagymestere. Banra mindenképpen eseménydús évek várnak, hiszen egyre jobban érik az ENSZ egyik legkényesebb reformja, a világpolitikai kérdésekben bíráskodó Biztonsági Tanács átalakítása. Ha igazak a Ban tehetségéről szóló hírek, akkor az ENSZ minden korábbinál nagyobb jelentőségre tehet szert, ha viszont a bírálók jóslata válik be, akkor teljes jelentéktelenségbe merülhet a világszervezet.

"Nem szabad, hogy a jobb a jó ellenségévé váljon" - jelentette ki Kofi Annan távozó ENSZ-főtitkár az ENSZ Emberi Jogi Tanács felállításáról szóló tavalyi vitán. A végül idén összeülő tanács felállítását több kritika érte, például amiért túl nagy létszámmal (47 taggal) működik és nem foglalt állást a terrorizmus kérdésében. Ennek ellenére már önmagában a létrehozása is komoly eredménynek tűnik.

Még az általában kritikus Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet is hatalmas jelentőségűnek nevezte a szervezet felállítását, az ENSZ-en belüli hatalmi játszmák súlyát pedig az mutatja, hogy a kizárólag morális és erkölcsi nyomásgyakorlási lehetőségekkel rendelkező Emberi Jogi Tanács felállítása körül is komoly viták alakultak ki. Annan a szervezet felállítását ellenző és arra nemmel szavazó Egyesült Államokkal és Izraellel szemben hívta életre az Emberi Jogi Tanácsot az ENSZ Közgyűlésének segítségével. Ez az elmúlt évtized talán egyik legjelentősebb ENSZ-reformja volt. Ahhoz azonban már Annan sem érezte magát elég erősnek, hogy az egyik legkényesebb kérdést, a Biztonsági Tanács átalakítását rendezze, ez a zsákbamacskának tűnő Banra vár.

Despotikus demokráciák

Bár az ENSZ reformjával foglalkozó szinte összes tanulmány kiemeli, hogy a világszervezet megújítása nem ér véget a BT reformjával, az kétségtelen, hogy ez a legfajsúlyosabb kérdés mind közül. A BT jelenlegi felépítése ugyanis (5 vétójoggal rendelkező állandó tag: az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország; 10 szavazati joggal rendelkező, de vétójog híján igazi beleszólást nem élvező, kétévenként cserélődő átmeneti tag) az ENSZ felállításakor, 1945-ben érvényben lévő világpolitikai helyzetet tükrözi. A BT ebben a felállásban dönt gyakorlatilag minden jelentősebb konfliktus kérdésében, a válsághelyzetek kezelésében, békefenntartók kiküldésében.

A BT döntései teszik ki ezen kívül az ENSZ kötelező adóinak jelentős részét, legalább 80 százalékát is. Az ENSZ évi 20 milliárd dollárra rúgó költségvetéséből 13-14 milliárd dollárt a tagországok önkéntesen ajánlanak fel különböző célokra. Az ENSZ tevékenységének figyelésével foglalkozó Global Policy Forum (GPF) szerint ez a kiadás hiába tetemesebb a maradéknál, kevésbé fáj a tagországoknak, hiszen amelyik államnak az élelmiszersegélyek növelése a fontos, az erre költ, amelyiknek az emberi jogok védelme, az arra. A békefenntartó akciók fedezésére fordított 5 milliárd azonban kötelező hozzájárulás formájában szedi be az ENSZ, ebben nem hagy mérlegelési lehetőséget a tagoknak. Jelenleg 80 ezer ENSZ-békefenntartó dolgozik a világ 15 konfliktusövezetében, és az elmúlt évtized tanulsága alapján a világszervezet konfliktuskezelő tevékenysége egyre nagyobb szerepet kap majd: 1996 óta megnégyszereződött a kéksapkások száma, a küldetéseik fedezésére fordított összeg pedig háromszorosára nőtt.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy az ENSZ teljes költségvetésének negyedét kitevő kötelező adók gazdasági fejlettségük arányában oszlanak el a tagországok között. Ilyen kötelező adókból fedezik az ENSZ működési költségei mellett a békefenntartó akciókat is, azaz erre a célre azoknak az államoknak is jelentős összegeket kell fordítaniuk, amelyeknek semmilyen beleszólásuk nincs az ENSZ világpolitikai vagy válságkezelő tevékenységébe.

Az ENSZ második legnagyobb befizetője évek óta Japán, az európai országok közül pedig Németország adja a legtöbb kötelező ENSZ-támogatást, ennek ellenére egyikük sem rendelkezik BT-hellyel, sem vétóval. A két ország éppen ezért Brazíliával és Indiával összefogva G4 néven évek óta jelentős diplomáciai hadjáratot folytat a BT megreformálása érdekében. Céljaik eléréséhez azzal próbálnak minél nagyobb támogatást szerezni, hogy a legtöbb konfliktus által sújtott Afrikának is ígérnek két állandó helyet a BT-ben.

Rókák

A reformból eddig semmi nem lett. Az USA csak a szoros szövetségesének számító Japánt engedné be a BT-be, Tokió tagságát azonban megfúrta az ázsiai egyeduralmát féltő Kína. De általában mind az öt állandó tag azzal vonja ki magát a szervezet átalakításának kényes kérdése alól, hogy a tagság bővítése lassítaná, bizonyos esetekben pedig lehetetlenné tenné a döntéshozást. A vétó eltörlését - amit több reformjavaslat is a legjobb megoldásnak tart - egyikük sem veti fel. A GPF szerint nevetséges az egész helyzet, hiszen magukat demokratának tartó, a kívánatos kormányzati berendezkedés mintájaként beállító, sok kérdésben az erkölcscsősz szerepét játszó államok despotaként zárják ki a világ többi országát fontos döntésekből. A helyzet tipikusan a "rókák őrzik a csirkeólt" esete - állítja a GPF.

Az Economist szerint az ENSZ helyzete egyszerű: a világpolitikában gyakran önállóan fellépő USA és a többi kiváltságos állam abban érdekelt, hogy az ENSZ gyenge szervezet legyen, döntési jogköre a lehető legtöbb területen korlátozott maradjon, költségvetését pedig minél kisebbre szorítsák vissza. Éppen ezért az Egyesült Államok általában költségvetési csonkítást ért az ENSZ reformján. Ezzel szemben a fejlődő országok és néhány fejlett állam érdeke az, hogy az ENSZ megerősödjön, mert ezzel beleszólást szerezhetnek a világpolitika alakulásába, de legalább semlegesíthetik a nyomasztó amerikai, brit, francia, kínai és orosz egyeduralmat, azaz számukra a reform teljes megújulás.

Az érdekek jól elváltak egymástól az új főtitkár jelölésekor is. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet végig azt hangoztatta, hogy az USA megítélése szerint a világszervezetnek egy "vezető adminisztrációs főhivatalnokra" van szüksége, és a többség szerint Bannak ez a szerep fekszik a legjobban. Ezzel szemben a fejlődő országok szívesebben látnának egy olyan vezetőt, aki Annanhoz hasonlóan akár az Egyesült Államokkal és a megállás nélkül az ENSZ költségességén panaszkodó fejlett államokkal szemben kiáll a segélypolitika, a szociális kérdések fontosságáért, illetve akár beleszólást is biztosít nekik a legfontosabb ügyekbe.

Kérdés, hogy Ban melyik félnek az igényeit elégíti ki. Bár azt ígéri, hogy az álláspontok "összehangolására" törekszik majd, egyelőre ez abban merült ki, hogy minden nyilatkozatában megpróbált kitérni az állásfoglalás elől. A múlt héten például azt mondta egy interjúban: "Rengeteg barátom van az Egyesült Államokban, de azt gondolom, hogy ez sokkal inkább hatalmas előny, mint valami gyanús dolog... a harmadik világ országaiban, Afrikában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában élők tudják, hogy nekik is közeli barátjuk vagyok." Ha Ban ezt érti az álláspontok összehangolásán, akkor könnyen előfordulhat, hogy az Economistnak lesz igaza, és a sok szabadkozás ellenére az új főtitkár "nem sok vizet zavar majd".

Sáling Gergő