Tömegélményre vágyik? Menjen zarándoklatra!

Vágólapra másolva!
Milliók jelentek meg az alig pár napja befejeződött mekkai zarándoklaton és tízmilliók merítkeznek meg ezeknen a hetekben a Gangesz vizében, hogy megtisztuljanak. Az ilyen vallási eseményekre látogatók az [origo]-nak nyilatkozó pszichológus szerint a közös transzcendens élményt keresik. Összeállításából megsimerheti a legnagyobb tömegeket vonzó vallási ünnepeket, ha pedig esetleg kedvet kap a megtisztuláshoz vagy szeretné átélni a tömeg erejét, akkor utazási tanácsaink segítségével akár el is zarándokolhat valamelyik helyre.
Vágólapra másolva!

Mi?

Húsvét

Hol?

Róma, Olaszország

Mikor?

2007-ben április 8.-9.

Milyen vallás hívei?

Római katolikus

Mennyien vesznek részt rajta?

Több százezren

Mi a szertartás, hagyománya, vallási jelentősége?

A húsvét Jézus nagypénteki megfeszítése utáni feltámadását jelzi. Az elnevezés Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos böjt végére utal, ekkor szabad először húst enni. A húsvéttal egy hosszabb ünnepi időszak indul a nyugati kereszténységben, a nagyböjt lezárását kisebb-nagyobb ünnepek követik egészen pünkösdig.

A Vatikánban hívők ezrei kíváncsiak húsvét vigiliájára, a húsvétvasárnapot megelőző éjjelre. A pápa fehér öltözékben végzi a szertartást: a gyertyagyújtást, amely a feltámadt Jézust jelképezi, az igeliturgiát, amely során kilenc olasvmányt olvasnak fel a Bibliából, majd ünnepélyesen folytatódik a mise. Húsvétvasárnap általában hívők tízezrei gyülekeznek a Szent Péter téren, hogy részt vegyenek a pápa által tartott ünnepi misén, majd meghallgassák hagyományos "urbi et orbi" üzenetét.

Voltak tömegbalesetek?

Nem.

Utazási lehetőségek

Az idei húsvét április 8-9-ére esik, így ha az ünnepet az örök városban szeretnénk tölteni, nem árt, ha már április 7-én elutazunk, hogy legyen elegendő időnk a szállás megtalálásához és vasárnap már kényelmesen vehessük nyakunkba a várost.

A távolság és kényelmi szempontok miatt az autós utat nem javasoljuk (ami legalább 12-13 óra, az útdíj pedig a 15 ezer forintot is eléri), helyette válasszuk inkább valamelyik fapados légitársaság római járatát. A két nagy közül a Wizz Air a Ciampino repülőtérre, míg a Sky Europa Róma legnagyobb nemzetközi repülőterére, a Fiumicinora közlekedik. A Wizz Airnek az adott napon nincs járata, ezért egy nappal előbbi, vagy későbbi gépre tudunk csak helyet foglalni. Az olcsóbb megoldás, ha a 8-i indulást és a 11-i érkezést választjuk, ebben az esetben illetékekkel együtt 21 930 forintba kerül a repülőjegy. Ciampinoról Róma belvárosába rendszeres buszjárat közlekedik óránként, amelyre egy retúr jegy 13 euro körüli összegbe kerül.

Forrás: EPA

A Sky Europe római járatára a 10-i visszaútra már nincs hely, ezért 11-ére tudunk csak helyet foglalni, így viszont érdemesebb itt is a 8-i indulást választani a jegyárak miatt. Ebben az esetben illetékkel együtt 37 780 forintot kell leszurkolni egy jegyért.

Ha ragaszkodunk az eredeti indulási és érkezési időpontokhoz, alig 700 forinttal többet kell csak kifizetnünk a Malév jegyéért. A nemzeti légitársaság járata szintén Fiumicinón száll le. A repülőtérről a Termini pályaudvarig félóránként közlekedik vonat, a jegy 10 euró körüli összegbe kerül.

Húsvét idejére Róma minden évben megtelik, ezért ha nem akarunk kényelmetlenséget, foglaljunk jó előre szállást. A húsvét természetesen kiemelt időszaknak számít, ezért készüljünk fel a szokásosnál magasabb szállásárakra. A Termini pályaudvar környékén számtalan 2-3 csillagos jó minőségű, tiszta szálloda található, amelyek hagyományosan kedveltek az utazók körében, mivel innen a város szinte minden pontja könnyen elérhető tömegközlekedési eszközökkel.

Egy 2 csillagos szállodában egy kétágyas szobáért 370-420 euró körüli összeget kell kifizetnünk 3 éjszakára reggelivel. Ez személyenként nagyjából 14-17 ezer forintot jelent, ami első hallásra nem olcsó, de az ünnep miatt ennél kedvezőbb árú szállást nehéz lesz találnunk.

Háttér: Ballai Vince
Utazási infók: Vass László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!