Keményen zúz a Hoodoohat egy varsói egyetemi klubban, a Jadlodajnia Filozoficznában (Filozofikus Menza). Hiába azonban a durva tekerés, a zene csak visszhangzik a szinte üres helyiségben. Hiányzik a közönség. "Nagyot szokott ütni, de most halott" - mondja a koncertről Konrad "Pres" Smith, a zenekar énekese. "Csak egyet kell tenned, kimész Londonba, és ott lesz mindenki." Az uniós csatlakozás "megölte itt az éjszakai életet" - idézi a Financial Times a lengyel zenészt.
Az ország 2004-es taggá válása óta ugyanis békeidőben soha nem látott mértékben vándoroltak ki a lengyelek más, fejlettebb uniós tagállamokba. Becslések szerint csak Írországba 250 ezer, Nagy-Britanniába 500 ezer, Németországba pedig 600 ezer lengyel költözött át - orvosok, hegesztők, irodai alkalmazottak és persze vízvezeték-szerelők. Sok közöttük a pályakezdő diplomás fiatal, akiket a külföldi tapasztalat és a hazaihoz képest négyszer-ötször akkora fizetések csábítanak.
A kivándorlás hatása leginkább a kevesebb munkalehetőséget és alacsonyabb béreket kínáló keleti régiókban feltűnő. Az északkeleten fekvő Lublinban például "meghalt az éjszakai élet. Mindenki lelépett. A zenekarok és a közönség is, mindannnyian elmentek" - mondta a lapnak egy helyi fiatal, Beata Tymkoff.
A jelentős elvándorlás miatt komoly munkaerőhiány alakult ki Lengyelországban, jóllehet az országban 14,9 százalékos a munkanélküliség. A valós számok azonban jóval alacsonyabbak lehetnek: a hivatalosan munkanélküliek közül ugyanis sokan otthon vagy éppen külföldön dolgoznak. Mások pedig - idősebb volt bányászok, mezőgazdasági, gyári munkások - nem tudnak elhelyezkedni.
A hiányszakmákban - építőmunkás, számítógépes szakember, ápoló, orvos - némileg emelkedtek ugyan a fizetések, de nem eléggé ahhoz, hogy hazatérjenek az elvándorlók. A kormány plakátkampánnyal igyekszik maradásra bírni a fiatalokat, a világháborús ellenálló hősökhöz hasonlítva azokat, akik maradnak.