Pénzkeselyűk fenik karmaikat a szegény országokra

Mindent felfaló keselyű cégek vadásznak az elszegényedett országok adósságaira abban a reményben, hogy az olcsón felvásárolható tartozásokat busás haszonnal tudják behajtani. A hitelezők hajlékonysága és a jog a dögevőknek kedvez. A finnyás keselyűk pedig virágnyelvvel próbálják leplezni sokat bírált magatartásukat, miközben több szegény ország lakossága úgy szenved, hogy nem is vétkezett soha.

Hogyan lehet még egy bőrt lenyúzni a legreménytelenebbül elszegényedett országokról is? A válasz nagyon egyszerű: vásárold fel a legatyásodott államok adósságait pár millió dollárért, várj türelemmel pár évet, majd kamatok és egyéb ki nem fizetett érdekeltségek címén indíts pert a szóban forgó ország ellen egy nemzetközi bíróságon.

A képlet bizarr, mégis menő uzsoraügyletről van szó. A londoni legfelsőbb bíróság február közepén hozott ítélete szerint Zambiának akár 42 millió dollárjába kerülhet, hogy egy amerikai cég, a Donegal International a fenti módszert pontosan betartva eljárást indított ellene. Bár a BBC szerint a bíróság beéri majd annyival, ha Zambia 10-20 millió dollár közötti összeget fizet, az biztos, hogy a Donegal nyer, Zambia pedig jelentőset bukik az üzleten.

Lecsap a keselyű

Az Oxfam nevű, szegénység ellen küzdő brit szervezet szerint a fentihez hasonló esetekre egész iparág épül, a szegény országok sanyargatására rányomuló cégeket egyszerűen csak "keselyűtőkének" becézik. Az ilyen területen üzletelő társaságok elszegényedett államok, cégek adósságait vásárolják fel és értékesítik vagy zsebelik be jelentős haszonnal. "A nyereséghajhászásnak ennél cinikusabb formája nem is létezik" - jellemezte a hasonló ügyletekben utazó cégeket az adósságcsapdák felszámolásáért harcoló Jubilee Debt nevű szervezet munkatársa.

A keselyűtőke bezsebelése nem csak cinikus, de számító is - állítja az Oxfam. A zambiai esetben például szinte ugyannyit követelt tartozásáért Donegal, mint amennyi pénzt a 2005-ös G8-csúcson a világ vezető ipari hatalmai elengedtek Zambia fennálló tartozásaiból. A helyzetet még tovább súlyosbítja, hogy a BBC szerint a zavarosban halászó cégek nyomulását segítik a hitelezők is. A zambiai tartozást Románia értékesítette. Az eredeti névértéken 15 millió dollárra rúgó - traktorok és más mezőgazdasági gépek ellenértékeként az 1970-es évek végén felhalmozott - tartozás csökkentéséről azután kezdett egyezkedni a két ország, hogy Zambia nem tudott törleszteni.

A két állam között zajló egyezkedés eredményeként a felek a megállapodás küszöbére jutottak 1999-ben. Az elképzelések szerint Zambiának 3 millió dollárt kellett volna fizetnie, ezzel törlesztette volna teljes - eredetileg 15 milliós - adósságát. Azonban az erről szóló megállapodás megkötése előtt felbukkant a Donegal, picit ráígért a zambiai ajánlatra, Bukarest pedig örömmel adott túl a problémás tartozáson.

A fogfájós panaszai

A keselyűk általában sikeresen lobbiznak azért, hogy befagyaszthassák a látókörükbe került országok kintlevőségeit, így abban az esetben ha megnyernek egy-egy pert, a kassza automatikusan csenget. "Haszonleső nyereségvadászat a legrosszabb fajtából" - jellemezte a jelenséget az Oxfam. A Zambiát sikeresen perlő Donegal vezetője azonban nem tűnt feldúltnak a nagy figyelmet keltő tárgyalás után. Mindössze annyit mondott a BBC-nek: "Nem nyilatkozom. Épp perben állok. Nem az én tartozásomról van szó".

Gyanús ügyek is tarkítják a helyzetet. A zambiai tartozás esetében például az afrikai országot védő ügyvédek szerint a tartozást követelő cég 2 millió dollárnyi kenőpénzzel próbálta meggyőzni a zambiai vezetés egyes tagjait arról, hogy segítsék az adósság kiegyenlítését. A Donegal ezt tagadta és azt állította, hogy a juttatás zambiai állami alapítványt gazdagított, aminek egy részét szegény zambiaiak javára fordítottak.

Nem hagyható figyelmen kívül azonban az eladósodó országok szerepe sem a keselyűk étvágyának felkeltésében. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint ugyanis a nehéz gazdasági helyzettel küszködő államok pont úgy viselkednek, mint a fogfájós emberek többsége: az utolsó pillanatig halogatják, hogy végrehajtsák a szükséges beavatkozásokat, inkább egyre ésszerűtlenebb adósságspirálba kényszerítik magukat. "A végeredmény, hogy a fizetésképtelen országok állampolgárai nagyobb nehézségeket kénytelenek kiállni, mint muszáj lenne" - írja az IMF.

Zambiát már kinézték

A keselyűket támadók szerint azonban ha nem is illegális, mindenképp immorális az eladósodott országok sanyargatása. Ezt igazolja az Oxfam szerint az is, hogy az adósságfelhalmozó szegény országok jelentős része nemcsak egyszerűen eladósodott, hanem olyan időben vett fel visszafizethetetlen kölcsönöket, amikor a hatalom önkényuralkodók, diktátorok kezében volt. Így tehát olyasmiért bűnhődnek ma egész népek, amibe beleszólásuk lényegében nem is volt.

Az új élet Cerberusa

A keselyűtőke ügyeskedése nem új jelenség, a hasonló ügyleteknek megitta már a levét korábban például Japán, Tajvan és Argentína is, de a világ számos gyengélkedő vállalata is a dögevők martalékává vált. Bár a módszert többen kifogásolják, a keselyűk által alkalmazott technika egyre szalonképesebb. Tavaly például - írja a Financial Times - a Credit Suisse rendezett konferenciát Európa betegeskedő cégeiről, igaz, az ott megjelent érdeklődőket senki nem nevezte otrombán keselyűnek. Önmagukat úgy írták körül: "speciális helyzetben" fellépő társaságok.

Az FT szerint jól jellemzi a keselyűtőke megítélésének változását, hogy míg pár éve az alvilágot őrző háromfejű kutyáról, a Cerberusról elnevezett amerikai cég volt az egyik legmenőbb keselyű, ma már olyan kenetteljes néven futnak az ilyen cégek, mint Resurgence (újjáéledés), kedvelt piaci besorolásuk pedig az "alternatív befektetési alap". Virágnyelv ide vagy oda, a lényeg régi törvényszerűség. Ahogy az Economist írja: "Valaki balszerencséje másvalaki szerencséje... Nem mindenki járhat jól..., de a keselyűk már élesítik a karmaikat".

Sáling Gergő