Vágólapra másolva!
Kicsit késve, de megfosztanák német állampolgárságától Adolf Hitlert annak a tartománynak egyes képviselői, amely 75 éve honosításával is segítette hatalomra kerülését - írja a Times. A lépéstől azt remélik, hogy jóvátehetik a döntést, és eloszlathatják a tévedést, miszerint Braunschweig városa hibás Hitler honosításáért. Mások szerint azonban ez a múltban elkövetett bűnök megtagadása lenne.
Vágólapra másolva!

Bár a legismertebb német világszerte, Adolf Hitler osztrák születésű volt. 1932. február 26-án közalkalmazottnak nevezték ki Németországban és ez lehetővé tette, hogy néhány héttel később induljon a német választásokon.

Azóta elterjedt a vélekedés, hogy ez a döntés egyike volt a legfontosabb szögeknek, amelyeket a weimari köztársaság koporsójába ütöttek. Mindezért Braunschweig városát hibáztatják, a helyi képviselők szerint tévedésből.

"Folyton úgy beszélnek a városról, mint amelyik német állampolgársághoz juttatta Hitlert" - mondta Isolde Saalmann képviselő a Timesnak. "A város akkoriban szociáldemokrata vezetésű volt. A náci erősségnek számító - ma Alsó-Szászországként ismert - Braunschweig tartomány, és nem az ugyanilyen nevű város az, amelyik Hitlerből németet csinált" - tette hozzá.

"Ezt világossá kell tenni, de ezzel semmilyen módon sem az a szándékunk, hogy azt mondjuk 'nem volt német', és ezzel csökkentsük a történelmi tény jelentősségét" - mondta Saalman, hozzátéve, hogy "szociáldemokrataként ez soha nem állna szándékában".

A képviselőnő szerint Braunschweig városnak komplexusa van a tévedéstől, ezért ha "Alsó-Szászország, mint Braunschweig tartomány jogutódja elhatárolná magát a döntéstől, az segíthetne". A tartományi parlament jogi szakértői most azt vizsgálják, hogy lehetséges-e ilyen lépés.

Szerecsenmosdatás?

Alsó-Szászország konzervatív kormánya elhatárolódott az ötlettől. "Mi nem támogatunk ilyen javaslatokat, mert a látszatát is el akarjuk kerülni annak, mintha megtagadnánk a felelősséget a múltban elkövetett bűneinkért" - mondta a Timesnak, az alsó-szászországi kormány szóvivője.

1932-ben, a braunschweigi parlament volt az egyike annak a két tartományi törvényhozásnak, amelyben a nácik kulcspozíciót töltöttek be. Elintézték, hogy Hitler kormányzati tanácsadó legyen a braunschweigi kulturális- és földhivatalban. A kinevezéssel Hitler német állampolgár lett.

Jogi aggályok

Hitler állampolgárságának esetleges visszavonása a döntés 75. évfordulóján merült fel. Az elképzelés szerint miután Braunschweig és más német városok is megfosztották Hitlert a korábban odaítélt tiszteletbeli polgár címektől, így az állampolgárságától is meg lehetne fosztani.

Jogászok szerint azonban ez kétséges. A német alkotmány megtiltja, hogy valakit megfosszanak az állampolgárságtól, ha az illető így hontalanná válna. Az, hogy Hitler halott további akadályt jelenthet - mondta az alsó-szászországi igazságügyi minisztérium egyik munkatársa.

Hitler végül soha nem dolgozott a braunschweigi tartományi hivatalban, kinevezése után fizetés nélküli szabadságra ment. Mivel 1925-ben lemondott osztrák állampolgárságáról, 1932-ig hontalannak számított - írja a Times. Hét évébe került, hogy "németesítsék". A többi történelem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!