Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut

Meghalt Kurt Vonnegut, a kortárs amerikai regény egyik meghatározó alakja, Az ötös számú vágóhíd, A majomház, A bajnokok reggelije, az Éj anyánk, a Macskabölcső és az Időomlás című könyvek szerzője. Az amerikai társadalom lelkiismerete, az utolsó szocialista 84 éves volt.

"A legfontosabb dolog, amit a Tralfamadoron megtanultam: hogyha valaki meghal, az csak úgy tűnik, mintha meghalt volna. Továbbra is tökéletesen eleven marad a múltban, éppen ezért nagy butaság, ha sírnak a temetésén (...) Mármost, ha én jómagam azt hallom, hogy valaki meghalt, egyszerűen vállat vonok, és azt mondom, amit a tralfamadoriak is mondanak a halottakra, ez pedig az, hogy: Így megy ez." (Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd)

Elhunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai regény boszorkánymestere. Az ötös számú vágóhíd, A majomház, A bajnokok reggelije, az Éj anyánk, a Macskabölcső és az Időomlás című könyvek szerzője 84 éves volt. Halálhíréről felesége, Jill Krementz értesítette a sajtót. Elmondta, hogy férje néhány hete a New York-i, Manhattanben lévő otthonában elesett és súlyos agyi sérüléseket szenvedett.

Kurt Vonnegut halálával az amerikai és a világirodalom több írónemzedék vezéregyéniségét veszítette el: egyik utolsó élő képviselője volt annak a generációnak, mely életében és regényeiben a második világháború iszonyatát és értelmetlenségét igyekezett feldolgozni (természetesen Joseph Hellert, a leginkább A 22-es csapdájá-ról ismert Vonnegut-jóbarátot és Norman Mailert, egykori szomszédját és harcostársát kell kiemelnünk ebből a csapatból). Egyben előfutára, majd példaképe volt annak az írói körnek is, mely legfőbb céljaként az új irodalmi formákkal való kísérletezést határozta meg, illetve a fogyasztói társadalom lelkiismereteként igyekezett elviselhetőbbé tenni a világot.

"Mézeskalácsfigurák"

1922. november 11-én született Indianapolisban, ősei a vesztfáliai Münsterből származtak, a tizenkilencedik. század közepén érkeztek Amerikába. Kettős, német-amerikai identitása egyik folytonosan visszatérő motívuma műveinek. Születési dátumát is szimbolikusnak tekintette, mivel 1918-ban ezen a napon ért véget az első világháború. "Emberi lények milliói meg milliói ekkor abbahagyták egymás mészárlását" - írta.

Meghatározó élménye volt, hogy a második világháború idején - német hadifogságban - egy drezdai hadiüzemben túlélte az angol-amerikai légierő 1945. február 13-i pusztító támadását. "Minden semmivé lett, csak a pincék maradtak meg, bennük 135 ezer Hansi és Gréti összesülve, mint a mézeskalácsfigurák" - emlékezett egyik művében (Vonnegut több mint 135 ezer áldozatról ír, hivatalosan azonban máig nem tudni, hányan vesztették életüket).

"Az evolúció felőlem elmehet a pokolba"

A háború után sikertelenül próbált integrálódni az ötvenes évek Amerikájának megzabolázhatatlanul fogyasztó társadalmába. Dolgozott a Chicagói Városi Információs Központ bűnügyi tudósítójaként, volt Saab-viszonteladó a massachusettsi West Barnstable-ben, a General Electric közönségszolgálatának alkalmazottjaként elsőkézből szembesült a kor ábrándjaival és illúziójaival ("Legfontosabb termékünk a haladás"- hangzott akkoriban a cég jelmondata). Ebből az időszakból származik viszolygása a technológiától, ami végül a fejlődés teljes elutasításához vezetett: "Az evolúció felőlem elmehet a pokolba" - írta utolsó befejezett művében, A hazátlan emberben.

Pályáján a virágkorának utolsó napjait élő amerikai magazinpiac indította el: első írásai olyan újságokban jelentek meg, mint a Cosmopolitan, a Collier's vagy a Saturday Evening Post. Miután első három novellájának közléséért többet kapott, mint addig a General Electricnél egy év alatt, elhatározta, hogy kilép a cégből, és megírja a vállalatnál szerzett tapasztalatait. Így született első regénye, az Utopia 14. Saját bevallása szerint karrierje kezdetén eszébe sem jutott, hogy regényeket írjon - erre a televízió megjelenése, illetve az annak nyomán összedőlő magazinpiac kényszerítette.

Korai műveivel sokat tett azért, hogy a science-fictiont beemelje a világirodalomba, prózájában ekkor jelent meg először alteregója, a tudományos fantasztikumot futószalagon gyártó Kilgore Trout, akinek "pocsék a stílusa, de remek ötletei vannak". A közönség ekkor még nem volt nyitott Vonnegut remek ötleteire: második regénye, A Titán szirénjei csak későbbi életműve tükrében nyert elismerést.

A járatlan úton

Az áttörést, és az anyagi sikert talán legszélesebb körben ismert műve, Az ötös számú vágóhíd hozta meg számára, olyannyira, hogy sokan a mai napig második világháborús szerzőként azonosítják, holott ezen a regényen, és néhány novellán kívül többet nem érintette a második világháború témáját. Valójában Az ötös számú vágóhíd sem második világháborús regény, sokkal inkább egy humanista kiáltvány, mely a világ összes háborúja ellen tiltakozik. Vonnegut ebben a regényben talált rá arra a formulára, mely végül a közönség és az irodalmi páholyok elismerését is kivívta számára: a science-fiction eszköztárának segítségével egyszerre távolítja el az olvasót a valóságtól, és teszi lehetővé, hogy ebből a perspektívából általános érvényű közvetkeztetésekre juthasson a világ állapotát illetően. Ez az írói módszer szinte kivétel nélkül megtalálható a hetvenes években megjelenő bestsellerjeiben: a Macskabölcső-ben a szuperjég, a Bajnokok reggelijé-ben pedig egy science-fiction ponyva (Kilgore Trout alkotása), a Nem titok többé katalizálja a cselekményt.

A bajnokok reggelijéből film is készült, a főszerepben Bruce Willis

Vonnegut nagyságát szemlélteti, hogy befutott íróként képes volt arra, amire kortársai közül szinte senki: félretett a sikert jelentő receptet, és új írói kihívások után nézett. A Kékszakáll-ban az amerikai absztrakt expresszionista festői iskola történetét és az örmény tömegmészárlás felfoghatatlan iszonyatát gyúrja össze egy történetbe, de foglalkozott a Nixon-kormány visszáságaival (Börtöntöltelék), illetve az eutanázia kérdéskörével is (Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian).

Írásai számtalan ponton utalnak egymásra: az egyikben elejtett szálat a másik könyvben veszi fel újra, miközben kibogozhatatlanul összekeverednek saját, valós élményei és fantáziájának termékei. Bevett írói módszere volt a fiktív önéletírás, amikor szereplőinek bőrébe bújva, egyes szám első személyben mesélte történetét.

Kurt Vonnegut a Daily Show-ban

Egészen haláláig írt, utolsó könyve - A hazátlan ember - alig egy éve jelent meg, melyben többek között az olajért folytatott, semmilyen kompromisszumot nem ismerő háború, a második Bush-kormány, és a környezetszennyezés ellen emelt szót. A vékonyka kötet mellett még egy regényen is dolgozott - a Ha ezt Isten megérhette volna munkacímen ismert könyvet azonban már nem fejezte be.

Kevesebben tudják, hogy alkotóként naívnak semmiképp, vonnegutian egyszerűnek és hatásvadásznak könnyedén nevezhető grafikákkal is előrukkolt, ezekkel eleinte csak könyveit illusztrálta, később önálló, de a kötetekben vázolt mitológiára (Kilgore Trout, a Tralfamador, bombák és vicces kis sírkövek) épülő rajzokkal és szitanyomatokkal is elbíbelődött. Sőt, néhány szobrot is készített, leginkább arra a gubancos-satírozós alakzatra emlékeztetnek, amivel saját haját és bajuszát megjelenítette ikonikus önarcképein.

Vonnegut talán az egyetlen kortárs író volt, akiért a szappanoperák és Joyce fanatikusai hasonlóképp rajongani tudtak. A nyugat láncdohányos Buddhája, aki azzal fogadta magába a világot, hogy teljesen elfogadta azt. Látta, de nem ítélte meg, s így egységként tudott minden végletet kezelni. Soha nem közeledett semmihez sem tapintattal, mert semmit sem tartott gyengeségnek - így eshetett, hogy soha senkit sem sértett meg, de segített elfogadni életet és halált egyaránt.