Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut

Meghalt Kurt Vonnegut, a kortárs amerikai regény egyik meghatározó alakja, Az ötös számú vágóhíd, A majomház, A bajnokok reggelije, az Éj anyánk, a Macskabölcső és az Időomlás című könyvek szerzője. Az amerikai társadalom lelkiismerete, az utolsó szocialista 84 éves volt.

Forrás: [origo]

Az ötös számú vágóhíd (1969)

Tartalom:
Vonnegut főműve úgy háborús regény, hogy közben nem az. Főhősét, Billy Pilgrimet annak ellenére sorozzák be a második világháborúban, hogy minden szempontból alkalmatlan katonának - erre még a németek is rájönnek, nem is egy alkalommal. Egyszóval antihősünk hamar fogságba esik (az alkalmatlanság, ugye), a németek hadifogolytáborba szállítják, majd onnan Drezdába. Nem sokkal ezután a várost, az ismert történelmi tényeknek megfelelően porig bombázza a brit légierő - egyetlen éjszaka alatt, mintegy 135 ezer áldozatot szedve (tegyük hozzá, ezt Vonnegut mint szemtanú írja, az áldozatok pontos száma a mai napig nem ismert). Billy Pilgrim pedig szépen beleőrül a háborúban szerzett tapasztalataiba, persze nem azonnal. Jó húsz évet vár, majd a lánya esküvőjének éjszakáján egyszerűen fogja magát és kiesik az időből.

Visszaemlékezései szerint a Trafalmador nevű bolygóról érkezett földönkívüliek ragadják magukkal, hogy kiállíthassák az állatkertben. Tőlük tanulja meg, hogy a földlakók lineáris időértelmezésénél magasabb szintek is léteznek: a trafalmadoriak a születésük és haláluk közötti időt egyszerre látják, azaz számukra a múlt, jelen és jövő fogalmak értelmüket vesztik. Miként a halálnak sincs többé jelentősége, hiszen az csak egy pillanat az illető életének végtelennyi momentuma közül.

Billy Pilgrim azonban nem tudja irányítani kalandozásait az időben, és befutott optometrikusként, tisztességgel meggazdagodott amerikaiként, egyre többet találja magát a szőnyegbombázás sújtotta Drezdában, a németek által megszállt Luxemburgban, és fiatalkora egyéb, kedélyes helyszínein - hasonlóan a többi világháborús veteránhoz, akik sosem jártak a Trafalmadoron.

Miért ajánljuk?
A science-fiction és a háborús regény díszletei mögött Vonnegut valójában egy humanista kiáltványt írt, amely a világ összes háborúja ellen tiltakozik. Íróként a holocaust-regények szerzőihez hasonló problémával szembesül: a történteket nem lehet elmesélni, százezrek értelmetlen halálához nem lehet mit hozzáfűzni, csak annyit, amit a madarak énekelnek: csip-csirip.

Forrás: [origo]

Bajnokok reggelije (1973)

Tartalom:
A Bajnokok reggelije kétségkívül egyike Vonnegut legkülönösebb regényeinek, ám végső soron - és ebben egyértelműen rokonítható a szerző legtöbb művével - ez a könyv is csak egy ember fokozatos megőrüléséről szól. Aki most becsavarodik, nem más, mint Dwayne Hoover: egy Pontiac-kereskedő, Midland City-ből. A főszereplő foglalkozása bármilyen földhözragadtnak is tűnik elsőre, jellemzően vonneguti választás - az önéletrajzi elemek szövegben történő elrejtése egyfajta mánia nála, s bizony befutott íróként sem tagadta, hogy évekig, mint Saab-viszonteladó dolgozott a massachusettsi West Barnstable-ben. A rejtett önéletrajzot, amúgy szerte a világ angol tanszékein a posztmodern egyik ismertetőjelének tartják. Mint ahogy azt a furcsa helyzetet is, amikor a szerző személye szereplőként is feltűnik a regényben. Nos a Bajnokok reggelijé-ben mindkét esetre akad példa, gyanúnk szerint azonban Vonnegutnál ez nem tudatos, csupán szeret mókázni.

Tehát Dwayne Hoover megőrül, erre több oka is van: a felesége lefolyótisztítót nyelt, ami kétségkívül nem a legszebb módja az öngyilkosságnak, a fia a kisváros ünnepelt homoszexuális bárzongoristája, s látszólag mindenki mesés vagyonára hajt, miközben ő a kutyáján kívül nem szeret senkit. Nem túl vidám az élet a Pontiac- kereskedésben, de Dwayne mindezt még elviselné. Ámokfutását egy science-fiction írója, bizonyos Kilgore Trout látogatása robbantja ki. A név nem véletlenül ismerős: Trout Vonnegut több regényében is feltűnik, tulajdonképpen azt sem lenne túlzás állítani, hogy a karakter a szerző énképének felel meg. Egy mosdatlan, cinikus, és legfőképpen mellőzött író, akinek "pocsék a stílusa, de remek ötletei vannak". Bár Kilgore Troutról általában soha senki sem hallott, a véletlenek ördögi összjátékának köszönhetően, egyik műve a főszereplő kezébe kerül. A Nem titok többé arról győzi meg az addigra már meglehetősen zilált idegzetű Hoovert, hogy a Földön minden ember gép, ő maga pedig a Teremtő kísérleti alkotása, az egyetlen élőlény a bolygón, akinek szabad akarata van. Filozofálgatás helyett, a Pontiac-kereskedő pedig azonnal mészárolni kezdi környezetét - egyszóval a Bajnokok reggelije, amolyan kisvárosi hangulatjelentés azokból az időkből - a regény 1973-ban jelent meg -, amikor Amerika még nem tanulta meg, hogy a reklámszlogenekből felépített egyenéletnél kevés nyomasztóbb létforma létezik.

Miért ajánljuk?
Legfőképpen azért, mert a regény az elsők között világít rá arra, hogy a Lehetőségek országá-nak kikiáltott Egyesült Államok, valójában egyszerre a kicsinyesség, a korlátoltság és az uniformizált provincializmus szülőhazája. Az elmúlt húsz évben persze az amerikai művészek - szinte alkotói nemtől függetlenül - mást sem visszhangoztak, mint a fenti gondolatot, ami ugye egy mondat. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy Vonnegut az elsők között ismerte fel, hogy az ezredvégi irodalomnak a fogyasztói kultúra visszáságaival is foglalkoznia kell - az ettől eltérő, új irányvonalak kiszabása legyen már az őt követő generációk feladata.

Forrás: [origo]

Börleszk (1976)

Tartalom:
Wilbur Rockefeller Swain, a milliárdosutód korcs és ikernővére, Eliza egy világtól elkerített rezervátum-mesekastélyban éli a retardált kiválasztottak életét - seregnyi szolga vigyáz rájuk, etetik, öltöztetik, mosdatják őket, mintha húsból tornyozott hajas babák lennének. Szüleik évente egyszer meglátogatják őket, félnek tőlük, de ocsmány kinézetük és látszólagos ásványi tudatállapotuk láttán, könnyedén meggyőzik magukat, hogy bizony van, amit nem kötelesség szeretni. Közben a két gyerek egyként géniusz - ha összedugják fejüket, a világ legzseniálisabb entitásává válnak. De az emberekhez fikarcnyit sem értenek, azt teszik, amit úgy éreznek, várnak tőlük. Nyáladznak. Amikor pedig egy alkalommal kihallgatják szüleiket, megtudják, azok azt szeretnék, ha a gyerekek értelmesek és nem rikácsoló, böfögő-fingó állatok lennének. Előmerészkednek hát - és elszabadul a pokol.

A szülők már nem tudnak bűntudat nélkül szembenézni saját szeretet-képtelenségükkel, s ahogy elkezdik felszámolni a gyerekek bizarr vonásait, végül elszakítják őket egymástól. Keletkezik egy félidióta roncs, Eliza, aki emlékszik az osztozásra, s akivel féktelen vágyakozás megutáltatja bátyját, s egy, bár nem géniusz, de önálló életre képes egyed, aki el is felejti kiválasztottságát, Wilbur. Kevésszer találkoznak innentől, de amikor igen, az a regény talán legfelemelőbb és legkatarktikusabb jelenete - a páros egységes szellemét több napos szellemi orgiába korbácsolja az érintés, s megszületik a világ egyik legfontosabb könyve. Aztán telnek az évek, kibillen a gravitáció, a kínaiak emberfeletti tudást halmoznak fel, apróbbra töpörödnek, mint egy gyufásskatulya, és a világon kitör a káosz. Wilbur az ingadozó gravitáció és annak okozatai (lássuk csak: szétdőlt épületek, hidak és gravitáció, darabokra szakadt, feudalizálódó világ) nyújtotta körülmények között, az Egyesült Államok utolsó elnökeként, különös ötleteit valósítja meg, hogy a világ magányát enyhítse: sorsolásos alapon hatalmas mesterséges családokat alakít ki olyan neveken, mint például az Evetkék, Nárciszok, vagy Vackorok. És nincs többé magány.

Van viszont a vonneguti szürrealizmus, erre a kötetre is megújult nyelvezet és persze téglafalba markoltató szarkazmus és cinizmus.

Miért ajánljuk?
Mert Vonnegut sok szempontból legőszintébb könyve. Röviddel nővére halála után születik, szinte automatikus írással. Üvölt belőle a vágy az osztozásra, a családra, az együtt, a közös mindent felejtető élményére. Visszatér a Macskabölcső duprasza a gondolatban, a két, egymást a magasba segítő elméé, akik mint a régmúlt apácái, ha sétálni mennek, mindig egymással szemben állnak, s tekintetük örökre egymásba fúródik­. Aki megtapasztalta az intellektuális magányt, a közönség és visszacsatolás nélkül még csak fel sem pörgő gondolatok és a fásultság kínját, majd valaki hátán kimászott belőle, pontosan érteni fogja az ikrek orgiáját. És ujjongani fog.