"Senkihez sem volt fogható. Hatalmas képzelőereje volt, ami az én generációm íróit nem jellemzi. Kortársai, akik a második világháborút követően, a negyvenes évek végén kezdtek el írni főként az irodalmi realizmus iskoláját követték, nagyrészt ez volt a hivatalosan elfogadott amerikai próza, ami többnyire elég unalmas regényeket jelentett. Kurt sosem volt unalmas" - mondta Gore Vidal amerikai regényíró Vonnegut halálhíre kapcsán.
"Vonnegut az amerikai kultúra lelkiismerete volt" - mondta az [origo]-nak Abádi-Nagy Zoltán, a Debreceni Egyetem Észak-Amerikai tanszékének tanára, aki többször is készített interjút a szerzővel. "Azt mondta, szereti Amerikát, azért bírálja" - emlékezett Abádi-Nagy, aki szerint Vonnegut igazi szabadgondolkodó volt, és ez lehetővé tette számára, hogy megszabaduljon minden kötöttségtől, és megtartsa a szatirikus, bíráló hangot azután is, hogy a "fekete humoros regény" hulláma lecsengett.
"Vonnegut nélkül eggyel rosszabb lesz a világ. Az a fajta keserű humor, amelyet ő képviselt, sokat jelentett nehéz helyzetekben. Volt benne egy állandó készenlét, hogy kiröhögje a hétköznapok alapvetően leverő világát, amiben araszolunk. Pátosz nélkül tudta visszahozni úgy a tragikumot, hogy közben meg tudta őrizni a rá jellemző keserű humort, mint az látható Az ötös számú vágóhídban, vagy a Börleszkben" - emlékezett az íróra Németh Gábor író, a litera.hu főszerkesztője.
"Hogy őszinte legyek, sehogy se tudok gyászolni" - írta az [origo] egyik olvasója. "Csak egy fanyar, vonnegutian groteszk mosoly az, ami megjelenik az arcomon, és zsebre vágom a kezeimet, ha arra gondolok, a Kurt immáron eltávozott az élők köréből. Számtalan írásából a halál olyan felfogása csendül ki, amit én nagyon természetesnek tartok, és a legmesszemenőbbig üdvözlök. Valóságos blaszfémia lenne őt siratni, ruháinkat megszaggatni, fejünket a falba verni - vagy valami."
Vonnegut - írja olvasónk - bölcs volt. "Mármint olyan értelemben, ahogyan egy Renoir, egy Hesse, egy Arany az volt az élete végén. Ez talán a legmagasabb szellemi szint, amit egy nyugati kultúrkörben élő művész elérhet, amikor már nem férnek hozzá a kicsinyes dolgok."
Egy másik levélíró véleménye szerint "Vonnegut volt az a művész, akit Orwell is nagyon szeretett volna". "Író volt és képzőművész, bohém és iszákos egy időben, de egyben rendkívül jó ember, becsületes, jó apa és férj, háborús veterán, tehát tudta miről beszél, amikor elítélte a háborúkat". "Hiányozni fog, de végülis csak annyi történt, kinyílt egy szem a sötétségben, egy ideig nyitva volt, aztán újra lecsukódott".
"Az első regénye, amit olvastam a Bajnokok reggelije volt" - elevenített fel személyes élményeket egy másik levélíró. "Körbehordtam az ismerőseim között, és felolvastam a kedvenc részeimet. Azóta vagyok rajongó. Egyszer azt mondta, hogy amikor Hemingway öngyilkos lett, pontot tett az élete végére, míg az öregkor inkább olyan, mint a pontosvessző. És tudjuk, ő maga mit tartott a pontosvesszőről: a pontosvessző transzvesztita hermafordita." Olvasónk szerint az volt a jó Vonnegut műveiben, hogy "amikor nevetek azon, amit mond, közben tudom, hogy nem is vicces, hanem mélyen igaz,amit mond."