Elfogták a gyilkoló kaliforniai egyetemistát

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a kaliforniai egyetemistát, aki lelőtt egy embert és két másikat megsebesített majd elmenekült a rendőrség elől. A tizenkilenc éves férfi a fresnói Kalifornia Állami Egyetem campusa közelében, egy lakásban kezdett lövöldözni.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai rendőrség kedden elfogta azt az egyetemistát, aki agyonlőtt egy embert, két másikat pedig megsebesített a Kaliforniai Állami Egyetem campusa közelében egy lakásban. A férfi előzőleg megszökött az őt előállítani próbáló rendőrség különleges egysége elől.

A 19 éves Jonquel Brooksszal elfogása előtt többször hosszan tárgyaltak telefonon szülei, egy ügyvéd és a rendőrség - közölte Jerry Dyer, Fresno város rendőrkapitánya.

Brooks gyilkos tette előtt egy videojátékkal összefüggésben összeveszett azokkal, akiket le-, illetve meglőtt. Utána a rendőrség több mint egy órán keresztül próbálta rávenni arra, hogy hagyja el a lakást, és adja meg magát. Brooksnak végül sikerült elmenekülnie a lakásból és a rendőrök elől, majd hajtóvadászat kezdődött utána.

A hatóságok tájékoztatása szerint a lelőtt áldozat korábban az egyetem hallgatója volt. A két sérült nincs életveszélyes állapotban - írja a Fox News. Az érintett apartmanház lakóit kitelepítették az egyetemi negyed kávézójába, de az egyetemen nem szüntették be a tanítást. Úgy ítélték meg ugyanis, hogy az előadótermek biztonságban vannak.

Áprilisban a virginiai egyetemen lövöldözött egy diák. Lelőtt több mint harminc embert, majd magával is végzett.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!