Autógumikat és deszkákat égettek az utcán, köveket hajigáltak, és benzinkutakat is felgyújtottak tiltakozó fiatalok az iráni fővárosban, miután a kormány korlátozta a havonta autónként vásárolható üzemanyag mennyiségét. Teherán tűzoltó-parancsnokságának vezetője elmondta, hogy összesen 21 hívást kaptak, de a tűzoltóknak végül is 12 esetben kellett megfékezniük a lángokat. A tüntetők többek között Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt szidalmazták. "Fegyverek, rakéták, tankok, Ahmadinezsádot meg kell ölni" - skandálták.
Az iráni olajügyi minisztérium kedden este jelentette be, hogy - mint fogalmaztak, energiatakarékossági okokból - szerdától az autósok és motorosok csak meghatározott mennyiségű üzemanyagot tankolhatnak. Az átlag autós havonta járművenként legfeljebb száz litert - aki vegyes üzemű (benzinnel és gázzal hajtott) négykerekűt vezet, még kevesebbet -, a hivatásos taxisofőrök 800 litert kaphat, a kormányzati autók esetében pedig 300 liter megengedett.
A bejelentés hírére hosszú sorok alakultak ki a benzinkutaknál, mert aki csak tehette, még az intézkedés éjféli életbe lépése előtt igyekezett teletankolni autóját. A benzinadagok bevezetésével Irán feltehetőleg elébe kíván menni az ellene érvényben lévő ENSZ-szankciók várható megszigorításának. Az ázsiai országra vitatott atomprogramja miatt vetett ki büntetőintézkedéseket az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Irán hiába a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) második legnagyobb olajtermelője, a lakosság üzemanyagigényét kénytelen importból fedezni, mert nem rendelkezik elégséges belföldi finomítókapacitással. Az üzemanyagimport jókora terhet ró az államháztartásra, miután az állam jelentős ártámogatással kedvez az autósoknak: egy közelmúltbeli 25 százalékos benzináremelés ellenére is átszámítva nyolc eurócentet (20 forintot) kérnek a töltőállomásoknál egy liter benzinért az iszlám köztársaságban.