Angelica és anyja négy éve él illegálisan Belgiumban. Június végén elfogták, s a kiutasításra várók fogdájába zárták őket, most hétfőn pedig a belga hatóságok megkísérelték hazatoloncolásukat - de egy brüsszeli bíróság az utolsó pillanatban elrendelte a két ecuadori szabadon engedését.
Angelica anyja hétfőn azt állította, hogy a kitoloncolás közben erőszakosan bántak vele. A tévéhíradók képsorai szerint sajtóértekezletén meg is mutatott néhány horzsolást, zöld foltot. Ecuador részben emiatt, részben az egy hónapos fogva tartás közben elszenvedett pszichológiai megpróbáltatások miatt akar tiltakozni.
A belga bevándorlási hivatal csak annyit ismert el, hogy a nőt meg kellett bilincselni, mert a repülőtérre érve - lányát karon ragadva - szökni próbált, s amikor beérték, a földre vetette magát, s az egyik őrt meg is harapta.
Karel De Gucht - emlékeztetve, hogy mégiscsak illegális bevándorlókról van szó - leszögezte: ő nem emlékszik olyan esetre, hogy Belgium valaha is nyomást gyakorolt volna bármely országra, mert az egy belgát ki akart utasítani.
Angelicának és anyjának egyetlen esélye, hogy ügyük hatalmas szimpátiát keltett a közvéleményben, a belga média kedden szinte csak velük foglalkozott, s a kormányhoz is egyre-másra érkeznek az engedékenységet sürgető felszólítások.