Megtagadta az engedelmességet számos külszolgálatos észak-koreai diplomata és külkereskedő, amikor kormányuk arra utasította őket, hogy küldjék haza gyermekeiket. Erről a dél-koreai Yonhap hírügynökség számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Az utasítás értelmében négyezer gyereknek kellett volna március végéig visszaérkeznie külföldről Észak-Koreába. Az ellenszegülőknek Phenjan egyelőre további egy hónap haladékot adott. A Kim Dzsong Il legfőbb észak-koreai vezető utasításaival való szembeszegülés azonban súlyos bűnnek számít, akik ilyet tesznek hamar börtönben vagy kényszermunkatáborban találhatják magukat.
A mostanihoz hasonló "tömeges" engedetlenség ugyanakkor példátlan Észak-Korea történetében, és könnyen lehet, hogy az ügy számos észak-koreai diplomata és külkereskedő disszidálásával végződik.
Arról nem szól a híradás, hogy miért akarja a phenjani vezetés elszakítani a gyermekeket külföldön szolgálatot teljesítő szüleiktől, de több történelmi példa mutatja, hogy egyes államok ilyen módon próbálják sakkban tartani diplomatáikat, "szavatolni a rendszerhez való hűségüket". Észak-Korea pekingi nagykövetségének egyik tisztségviselője "téves találgatásnak" minősítette a jelentést.