O. J. Simpsont, az egykori amerikaifutball- és mozisztárt Las Vegasban tartóztatták le vasárnap. A rendőrség szerint társaival csütörtökön betört egy szállodai szobába és ellopott számos sportereklyét, amelyek közül több a 60 éves Simpson rég lehanyatlott karrierjének legszebb napjaiból valók. A tárgyak összesített értéke 5 ezer dollár (916 ezer forint) körül van.
Az 1995-ben volt felesége meggyilkolásával vádolt, majd felmentett Simpsont most összesen hét bűntettel - köztük fegyveres rablással és lopással, illetve az ezekre irányuló szövetkezéssel - és egy súlyos vétséggel fogják megvádolni. Akár harminc évet is kaphat - mondta el a kerületi ügyész.
A volt sportsztár együttműködik a nyomozókkal. Állítása szerint semmi rosszat nem követett el, csupán a jogos tulajdonát szerezte vissza, és tagadja, hogy ezt felfegyverezve tette volna - tájékoztatott a rendőrség. Simpsont óvadék ellenében akár már hétfőn, kihallgatása után kiengedhetik az őrizetből és a továbbiakban szabadlábon védekezhet.