"Azt mondják rólunk, kémek vagyunk"

Oroszország talán nem Kolumbia, de azért a hatalommal dacoló újságírók élete itt sem éppen könnyű. A gyilkosságokról, verésekről, zaklatásokról gyűjt információkat egy moszkvai központú szervezet, amelynek vezetőjét, Oleg Panfilovot felkereste az [origo] kiküldött tudósítója. A másfél éve megölt Anna Politkovszkaja régi barátja beszélt arról, miért volt jobb Putyinnál a "régi kommunista" Jelcin, és kiderült az is, miért ravasz kérdés Oroszországban az, hogy van-e szólásszabadság.

Oleg Panfilov már 15 évvel ezelőtt megtapasztalta, milyen a frissen kivívott sajtószabadság Oroszországban. 1993-ban olyan csúnyán megverték, hogy - emlékei szerint - még diplomáciai ügy is lett belőle: Bill Clinton akkori amerikai elnök például levélben jelezte aggodalmát kollégájának, Borisz Jelcinnek. "Bosszút álltak a cikkeimért" - a bántalmazásról csak ennyit mond, részletekbe nem akar bonyolódni, így az ő esetéről sem tudni többet, mint a hasonló támadásokról. Az elkövetőket, illetve megbízóikat soha nem találják meg, így felelősségre vonásuk is elmarad. Sőt, legtöbbször azt sem tudni biztosan, hogy az újságírót tényleg a munkája miatt verték-e meg, vagy pedig valamilyen más konfliktusból adódóan.

A sajtó munkatársai elleni támadásokról szóló információkat gyűjt Oroszországban és több egykori szovjet tagköztársaságban az a 2000-ben alapított szervezet, amelyet az ötvenéves Oleg Panfilov vezet. A Központ az Extrém Helyzetben Végzett Újságírásért három kicsi, de ránézésre jól felszerelt irodahelyiségből áll Moszkva központjában. Honlapjukon is közzéteszik, kiktől kapnak adományokat, Panfilov szerint azonban az orosz hatóságok így is sanda szemmel néznek rájuk. "Azt mondják rólunk, kémek vagyunk" - mondja, majd nevetve hozzáteszi, "úgy is dolgozunk mint a hírszerzők, gyűjtjük az információkat". A különbség annyi, hogy a munkatársaik neve, fényképe és elérhetősége is szerepel a központ honlapján, míg a kémszervezetek viszonylag ritkán teszik közzé ügynökeik személyes adatait. Két kivétel van Panfilov szervezeténél is: a türkmén és az üzbég munkatárs, akik azért dolgoznak titokban, mert állítólag folyamatos fenyegetettségben élnek.

"Jelcin egy régi kommunista volt"

Az aktivista irodájának falán a sok kép között van egy, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Sztálin egykori diktátor feje van egymás mellé montírozva. A poszter egy amerikai konferenciára készült, és Panfilovnak annyira megtetszett, hogy hazahozta. Már ebből is kiderül, hogy nem feltétlen híve Putyinnak, szerinte ugyanis ő tehet arról, hogy a média túlnyomó része az állam ellenőrzése alá került. "Jelcin is egy régi kommunista volt, de hálás volt a sajtónak, amiért kezdetben segítette a hatalomra jutását és elnöksége alatt egy rossz szót sem szólt az újságírókra. Putyin eközben olyan államot teremtett, amely elnyom minden szabadságot." Panfilov szerint az elnöknek megvannak az emberei arra, hogy kézben tartsák a sajtót. "Minden csütörtökön a Kremlben összegyűlnek a tévék vezetői és ott elmondják nekik, hogyan kell szeretni Putyint."

Márpedig az orosz lakosság túlnyomó többsége televízióból szerzi az információit, ezért különösen fontos, hogy mi hangzik el a híradókban. "Él ebben az országban 143 millió ember, és a liberális Kommerszantnak mindössze 150 ezres a példányszáma" - jellemzi a viszonyokat Panfilov. A híradók politikai elfogultságára már sok független elemző felhívta a figyelmet, de Panfilov egy pár hónappal ezelőtt készült kutatással is alátámasztja ezt. A decemberi törvényhozási választás kampányában figyelték az 1-es csatorna híradójának politikai beszámolóit, és megállapították, hogy a hírek 38 százaléka az elnökről, 30 százalék a kormányról, 19 százalék az elnök pártjáról szólt és mindössze 7-8 százalék jutott a többi politikai erőnek. Ráadásul - mint ahogy az a kondizós nyugdíjasok példájából is kiderült - a híradók hajlamosak barátian kezelni az épp aktuális vezetőket.

Kommunista újság ingyen - nem kell senkinek

Panfilov már az elején megjegyzi, hogy szólásszabadságról nincs értelme beszélni, mert szerinte Oroszországban ez nem létezik, de amikor később felvetem neki, hogy nyugodtan szidhatja Putyint, sőt le is írhatja, akkor pontosít. "Ravasz kérdés ez. Amikor nyugati újságírók megkérdezik tőlem, hogy van-e szólásszabadság Oroszországban, akkor azt szoktam nekik mondani, hogy ez az egyéntől függ. Ha valaki keresi, akkor megtalálja a független információt, de ez a lakosságnak mindössze 3-5 százalákát jelenti. Ők nézik a BBC-t, olvassák a liberális lapokat, hallgatják az Ekho Moszkvi rádiót" - magyarázza Panfilov, aki szerint a hatalmat azért nem zavarja ez a közönség, mert legfeljebb 2,5 millió emberről van szó. "Ekkora tömeg pedig nem fog befolyásolni semmilyen választást."

Túl magas volt a hőmérséklet

Nemcsak a hatalmat, az újságírókat is hibáztatja az aktivista. Szerinte ugyanis az orosz törvények egészen jók, így a kollégáinak lenne lehetőségük arra, hogy kiálljanak az igazukért, ha falakba ütköznek. Más kérdés, hogy ez nem könnyű olyankor, ha a hatóságok sem mindig tartják be a játékszabályokat. A Panfilov által vezetett központ számon tartja, amikor újságírókat tartóztatnak le a munkájuk miatt. "Ma az Ekho Moszkvi két munkatársát vették őrizetbe, mert kimentek az egyik reptérre, hogy beszámoljanak arról, hogy egy külföldi újságírót nem engedtek be az országba. Előállították őket, mert a hatóságok szerint tiltott területre mentek" - mondta az aktivista, hozzátéve, három éve volt példa arra is, hogy egy újság munkáját azzal lehetetlenítették el, hogy kimentek a tisztiorvosok és bezáratták a szerkesztőséget, egyebek mellett azért, mert túl magasnak találták a hőmérsékletet.

A központ nyilvántartja azokat az eseteket is, amikor újságírók gyilkosság áldozatai lettek, Panfilov azonban óva int attól, hogy ezekre a tragédiákra alapozva túl borús kép alakuljon ki. Pár évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, "Oroszország nem Kolumbia. Nem ölnek meg egy újságírót azért, amit megír". Szerinte a gyilkosságok mögött legtöbbször az áll, hogy az újságíró belekeveredik valamilyen hatalmi harcba, és így prédává válik. De őt is aggasztja, hogy az 1993 óta - nem háborús körülmények között - történt 16 újságírógyilkosság egyikéről sem derült ki, kik voltak az elkövetők, illetve megrendelők. Pedig több olyan eset is volt, amely nagy visszhangot váltott ki külföldön is. A védelmi minisztérium gyanús ügyeiről író Dmitrij Holodov például úgy halt meg 1994-ben, hogy kapott egy bőröndöt, amelyről azt hitte, munkáját segítő dokumentumok lesznek benne, de szerencsétlenségére egy robbanószerkezetet tartalmazott. Paul Klebnikov halála pedig azért keltett nagy feltűnést, mert ő amerikai állampolgár volt és a Forbes magazin orosz nyelvű kiadványát szerkesztette. Egyikőjükről sem lehet tudni biztosan, kik és miért ölték meg őket.

Figyelik szinte az egész volt Szovjetuniót

A 2006 őszén meggyilkolt Anna Politkovszkaja támadóit sem fogták el a hatóságok, de barátai - köztük Panfilov - biztosak benne, hogy politikai megrendelésre végeztek vele. Politkovszkaja kemény kritikusa volt Putyinnak, és sokat írt a Csecsenföldön elkövetett jogsértésekről. Panfilov azt mondja, már másfél évvel a gyilkosság előtt beszélt arról egy ausztrál televíziónak, hogy az újságírónő rajta van a hatalom fekelistáján. "Ő sokszor emlegette ezt. Nem konkrétan azt, hogy meg akarják ölni, hanem azt, hogy bőven volt oka a félelemre" - mondja az aktivista, hangsúlyozva, hogy Politkovszkaja mindig nagyon óvatos volt: "Amikor Csecsenföldre ment, még a gyerekeinek sem mondta meg soha, hogy pontosan mikor és mivel utazik. Ha pedig már ott volt, gyakran az autó csomagtartójába bújva közlekedett."

Az elnökválasztáson várhatóan sima győzelmet arató Dmitrij Medvegyevtől nem számít semmilyen fordulatra Panfilov. "Se múltja, se jövője. Ő csak egy báb" - legyint, utalva arra, hogy Medgvegyev a jelenlegi elnök embere. Panfilov szerint tehát maradni fog a mostani berendezkedés, amelyet ő úgy jellemzett, hogy a néhány független lap mellett vannak a pártújságok, az állam által ellenőrzött közszolgálati csatornák, valamint azok a televziók, amelyek formálisan ugyan nem kötődnek a Kremlhez, "de Putyint senki sem szereti náluk jobban". Utóbbiakat az aktivista szerint az elnök mögé felsorakozott oligarchák finanszírozzák, és nem is foglalkoznak az üzleti sikerrel. "A média nekik csak játék. A nagy pénzt úgyis az olajból szerzik."