Halálos kimenetelű baleset ért vasárnapra virradóra egy magyar gépkocsit az A1-es nyugati autópályán, az alsó-ausztriai Pöchlarn közelében. A személyautóban öten ültek.
A gépkocsit vezető 25 éves nő a tartományi rendőrkapitányság közleménye szerint a baleset után elmondta, hogy Bécs felé haladtak, amikor egy másik autó váratlanul leszorította őket az úttestről, aminek következtében a sztráda melletti füves-bozótos sávba sodródtak. A gépkocsi megpördült, majd bal oldalával egy fának csapódott.
Az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. A többieket a melki kórházba szállították.