Bölcsészek húzzák ki az USA háborúinak méregfogait

A túlélést jelentheti sok amerikai katona számára, ha valaki rájön, hogy egy afgán terület fiataljai például azért állnak a tálibok zsoldjába, mert máshonnan nem tudnak pénzt szerezni, hogy eltartsák a falu özvegyeit. Az amerikai hadsereg antropológusokat alkalmaz, hogy az ilyen kis finomságokat kiszimatolják és segítsék megoldani a konfliktusokat, megértessék a katonákkal, hogyan működik az afgán vagy az iraki társadalom. És azt is, hogy néha jobb előbb kérdezni és csak aztán lőni.

Abu Navasz egy viszonylag békés környéke Bagdadnak, ahol az amerikai megszálló csapatok elég hatékonyan tudták nem csak helyreállítani, de meg is őrizni a rendet az elmúlt egy év folyamán. Annyira hatékonyan méghozzá, hogy igazából nem is értették, miért működik minden annyira jól, annyival jobban, mint egy negyeddel arrébb.

A megoldás? Egyszerű, mondta az [origo]-nak Zenia Helbig Közel-Kelet-szakértő, egy új amerikai katonai program, a Human Terrain System volt munkatársa. A környéken keresztények laknak, vagyis nincsenek jelen azok a szunnita-síita feszültségek, amelyek az iraki főváros nagy részét az elmúlt években háborús övezetté változtatták. Evidens? Talán, de csak akkor, ha elkezdünk odafigyelni az ilyesmire. Ami nem biztos, hogy egy háborúban mindig olyan könnyen megy.

Speciális helyi viszonyok

A Human Terrain System-program része az amerikai hadseregben néhány éve beindult masszív stratégiai és gondolkodásbeli változásnak, amelynek célja, hogy újradefiniálja a hadviselést, és a helyi közösségekkel való intelligens együttműködéssel próbálja kiszűrni és felszámolni a kormányellenes erőket Irakban és Afganisztánban, ahelyett, hogy egyszerűen pénzt és paripát ölne a problémába (vagyis ész nélkül lőne mindenre, ami mozog). A HTS keretében antropológusokat rendelnek a katonák mellé, akik segítenek megérteni a speciális helyi viszonyokat, gondolkodásmódot és kommunikációt.

Egy alkalommal például sikeresen békítettek meg egy afgán törzset azzal, hogy a kutatók rájöttek, a tálibok (a fő kormányellenes erők) egy hosszú ideje húzódó földvitával tudják zsarolni és a maguk oldalán tartani a törzsi vezetőket. Egy másik alkalommal feltűnt, hogy egy környéken, ahol kimondottan nagy volt a lázadók aktivitása, sok özvegy él. Ez sok esetben arra késztette a fiatalokat, hogy beálljanak a jól fizető tálibok közé zsoldosnak, mert máshogy nem tudták eltartani az időseket. A hadsereg ezután beindított egy programot, ami munkát biztosított az özvegyek számára. A háború első éveiben inkább légicsapásokhoz folyamodtak, ha hasonló problémák merültek fel, sikeresen a lázadók karjaiba lökve még azokat is, akik nem szimpatizáltak velük.

"A HTS program nagyon pozitív szerepet játszott abban, hogy az amerikai hadsereg jobban megértse, hogyan működnek az afganisztáni törzsi struktúrák, a törzsek közötti konfliktusok. Ennek eredményeképpen sokkal jobban ki tudják értékelni a különböző forrásokból szerzett információkat, jobban tudják, mikor próbálják félrevezetni őket, és emiatt csökkent például az olyan esetek száma, amikor a törzsek be tudták vonni az amerikaiakat az egymás közötti konfliktusokba" - mondta az [origo]-nak Vikram Patel, Afganisztán Paktia tartományának ENSZ-illetékese. Ez a vidék instabil és erőszakos törzsi terület, ahol az amerikai hadseregnek a pakisztáni határon átszivárgó fanatikusokkal, tálib hadurakkal, és nyugtalan törzsekkel egyaránt szembe kell néznie.

Talán a törzsi struktúrák megértése a legfontosabb. Például "Anbar tartományban, Irakban, a koalíciós erők nem a törzsi vezetőknek, hanem az alattuk lévőknek ítéltek meg egy csomó újraépítési támogatást. A törzsi vezetők, a sejkek, ugyanis mindig levettek a támogatásról 30 százalékot, vagyis korruptak voltak, ráadásul nem mindig tettek eleget a szerződésben foglaltaknak. De azzal, hogy megkerültük a sejkeket, csak aláástuk a törzsek belső hatalmi rendjét, és azt értük el, hogy a törzsek egymás ellen fordultak, ahogy a sejkek megpróbálták megvédeni saját presztízsüket" - magyarázta az [origo]-nak Lisa Verdon, a program egyik volt alkalmazottja, aki Irakban szolgált.

A problémák egy része persze többé-kevésbé kézenfekvő, nem kell hozzá antropológusnak lenni, helyi tapasztalattal és némi intelligenciával egy katona is meg tudja őket érteni - elvileg. De "a katonai vezetők nagy része középkorú, ami azt jelenti, hogy már vagy húsz éve a katonaság tipikusan merev gondolkodását követi - vagyis kocka. Nem biztos, hogy könnyen követni tudja a Közel-Kelet sajátos, sokkal kevésbé fix elemekből felépülő gondolkodását és kommunikációját" - fejtegette a problémát Helbig. "Irakban például éveken keresztül az újságokban lehozott közlemények segítségével próbáltak kommunikálni a lakossággal, holott az irakiak pletykákon keresztül szerzik az információt."

A hadsereg kultúrája némileg idegenkedik a finomabb szemlélettől, hiszen a katonákat alapvetően pusztításra képezik ki. "Az ejtőernyősök egyszerűen nem így gondolkodnak. Azelőtt nem kérdeztük meg a lakosságtól, hogy mire van szükségük, inkább lezártuk a települést és átkutattuk a házaikat" - írta egy amerikai dandárparancsok a HTS honlapján.

Gyanakvással szemlélik egymást

Az amerikai lapokban megjelent számos apró sikersztori ide vagy oda, a program rengeteg problémával küzd. A legfontosabb a toborzás. Az egyetemi tanszékek gyanakvással szemlélik a hadsereget, főleg azóta, hogy Vietnamban, a hatvanas években egy hasonló programot arra futtattak ki, hogy kommunista szimpátiával gyanúsított civileket gyilkoljanak meg. Egy csomó kutató szóba sem akar állni a katonákkal, és nem is akar nekik dolgozni. "A HTS sikeresen elidegenítette magától azt a közösséget, amire a legnagyobb szüksége volna" - mondta Verdon.

Sokuk szerint etikailag elfogadhatatlan, hogy tudományukat háborúzásra használják fel, bár mások szerint épp az ellenkezője történik. "Nem az antropológiát militarizáljuk, hanem a katonaságot antropologizáljuk" - nyilatkozta Montgomery McFate, a program értelmi szerzője, maga is antropológus. Szerinte ez az egész emberi életek megmentéséről szól azáltal, hogy ésszel próbálnak megoldani olyan konfliktusokat a terepen, amelyekre a katonaság amúgy lövöldözéssel reagálna. A kritikusok szerint nincs garancia arra, hogy ez a gyakorlatban is mindig így van.

A hadsereg sem valami ügyes. A bonyolult és szigorú biztonsági szabályzat, valamint az antropológusokkal fenntartott rossz viszony miatt egyelőre alig tudtak felvenni néhány embert, aki valóban ismeri a környéket. Utoljára kénytelenek voltak leépíteni 15 iraki-amerikait, mert nem tudták megszerezni nekik a biztonsági engedélyeket, ami normális esetben több mint egy évig is eltarthat. A felvett társadalomtudósok többségének nem is közel-keleti vagy közép-ázsiai tanulmányokból van a diplomája, az általános antropológia pedig nem mindig hasznos. "Nem lehet tereptanulmányokat végezni Bagdadban. Nem tudsz kimenni az utcára" - mondta Helbig.

Nem látják az embert

"Bár nem vitás, hogy van néhány jó szakértőjük, akik valós eredményeket is fel tudnak mutatni, ezen a ponton az egész HTS alig több, mint egy píárprogram" - értékelte a helyzetet összességében a volt HTS-tag. Úgy tűnik, hogy az afganisztáni program valamivel hatékonyabb, talán azért, mert a közbiztonság egy fokkal jobb, ezért jobban el lehet mélyülni a helyi viszonyok feltérképezésében. (Ez persze nem sokat jelent: május végén az amerikai Michael Bhatia életét vesztette, amikor a lázadók megtámadták a kutatót szállító konvojt a délkelet-afganisztáni Koszt tartományban.)

A hadsereg és a kutatók közti rossz együttműködésre Helbig tragikomikus sorsa a legjobb példa: a 31 éves akadémikust a kiképzés végén, két héttel bevetés előtt kirúgták a programból egy hadnaggyal folytatott vitája miatt. A hadnagy azt mondta, ő személy szerint legszívesebben "lebombázná az egész Közel-Keletet". Helbig félig viccből azt válaszolta, "na, azon a ponton fogok én átállni". Biztonsági engedélyét erre visszavonták, kirúgták a programból, ráadásul FBI-vizsgálatnak vetették alá. (Heldignek a vőlegénye is a programban dolgozott, ő megjárta Irakot, a tőle származó információk ezért másodkézből valók.)

Noha azóta bocsánatot kértek tőle, nem vették vissza, pedig azon kevesek közé tartozott a programban, akik iszlám tanulmányokat végeztek és már jártak is a térségben. Ráadásul az ügynek nyoma maradt a papírjaiban, úgyhogy nem tud semmilyen állami munkát vállalni. Helbig szerint eleve bizalmatlanok voltak vele szemben a katonák, mert már többször is járt Iránban. Ez elég furcsa, hiszen feltételezhetően éppen ilyen emberekre volna szükség.