A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Újgazdagok miatt bezárják a román repteret

Vágólapra másolva!
A megnövekedett légi forgalommal együtt járó balesetveszély, zajszennyezés és zsúfoltság okán bezárják az utasforgalom számára Bukarest második repülőterét, a Baneasát. Erről döntött a román kormány legutóbb, a szállításügyi minisztérium által elkészített hatástanulmány alapján - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Baneasát ezentúl kizárólag a Romaero repülőgép-javító vállalat, illetve a hivatalos és üzleti érdekben közlekedő speciális járatok használhatják, de ez utóbbiak is csak akkor, ha a szállítás kis méretű, alacsony zajszintű repülőgépekkel történik Az utasforgalom átkerül a várostól mintegy húsz kilométernyire északra fekvő Henri Coanda Otopeni légikikötőbe, a fapados cégek járatait is beleértve.

A kormány megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a főváros déli részéhez közeli új nemzetközi repülőtér létesítésére.

A kormányülésen nem esett róla szó, de a bukarestiek a Népszabadság szerint pontosan tudják: a Baneasa bezárásának egyik fő oka az, hogy a környékén a főváros leggazdagabb vállalkozói építették fel az utóbbi években villáikat, és a repülőgép-forgalom leginkább őket zavarja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!