Robbanás rázta meg az Európai Unió koszovói megbízottjának hivatalát Pristinában. Az első jelentések szerint nem történt személyi sérülés.
A rendőrség közlése szerint robbanószerkezetet hajítottak az épület udvarába, helyi idő szerint este fél hatkor. utók rongálódtak meg, ablakok törtek be.
Fatmir Sejdiu koszovói államfő és Hashim Thaci miniszterelnök elítélte a merényletet. "Ez Koszovó ellenségeinek műve" - mondta a két politikus. Thaci gyors és konkrét intézkedéseket követelt az ügy felderítésére és a tettesek mielőbbi kézre kerítésére.
Pieter Feith, aki az Európai Unió Koszovóval kapcsolatos tevékenységének koordinálásáért felel, februárban kezdte meg saját és az európai uniós polgári megbízottak hivatalának felállítását a koszovói fővárosban.
Az utóbbi napokban feszültség keletkezett a koszovói kormány és az Európai Unió között az országba tervezett európai rendőri és igazságszolgáltatási misszió (EULEX) ügyében. Az EU napok óta nyomást gyakorol a pristinai vezetésre, hogy fogadja el az ENSZ-főtitkár hatpontos tervét, ami lehetővé tenné, hogy az EULEX végre megkezdje a munkát Koszovóban. Szerbia már igent mondott a tervre, a koszovói vezetés azonban kitart elutasító álláspontja mellett.