Bush az ítélőszéken

Tényleg ő minden idők legrosszabb elnöke vagy csak egy meg nem értett zseni, akinek nevét ötven év múlva tisztelettel ejtik majd ki szerte a világon? George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke január 20-án távozik hivatalából. Az [origo] összegyűjtötte a legsúlyosabb bűneit és a csak elvétve megénekelt jótetteit.

A washingtoni diplomáciai és politikai köröknek évtizedeken át az egyik legaktívabb és legbefolyásosabb tagja Szaúd-Arábia nagykövete, Bandar herceg volt, akit 1997 őszén megkért idősebb George Bush, hogy találkozzon és beszéljen a fiával, George W. Bushsal, aki akkor Texas kormányzója volt. A herceg magángépével utazott a Texas állambeli Austinbe, és még csak ki sem tudott szállni, a türelmetlenkedő Bush ugyanis jelezte, hogy a repülőn szeretne beszélni vele. "Azon gondolkodom, hogy induljak az elnöki posztért" - közölte Bush a kicsit meglepett Bandarral, majd különösebb kertelés nélkül kijelentette azt is, hogy a belpolitikai kérdésekben ugyan elég jól eligazodik, "viszont a leghalványabb fogalmam sincs a nemzetközi ügyekről, a külpolitikáról".

Erről az epizódról Bob Woodward amerikai újságíró State of Denial című könyve számolt be, de Bushnak több más olyan megnyilvánulása volt, amelyek arról árulkodtak, hogy enyhén szólva is megkérdőjelezhető a külpolitikai tudása. Ezzel nem is lógna ki olyan nagyon az elnökök sorából, a Fehér Háznak ugyanakkor kevés olyan lakója volt, aki ennyire aktivizálta volna magát a világban, elég csak a két általa megindított háborúra gondolni. Közben rengeteg - pontos adatok nincsenek, de százezres nagyságrendben mozognak a becslések - civil halt meg az Irakot eluraló erőszakhullámban.

Azt még nyilván nem lehet tudni, hogy a történelmi távlatból hogyan fogják megítélni Bush tevékenységét, de a jelenleg rendelkezésre álló kutatások nem sok jót ígérnek számára. Több felmérés is kimutatta, hogy az Egyesült Államokról kialakult kép sokat romlott az elmúlt nyolc évben, és Bush személyes megítélése is példátlanul rossz nemcsak hazájában, de sok külföldi országban is.

Az [origo] összegyűjtötte azokat a legfontosabb okokat, amelyek szerepet játszottak abban, hogy az Egyesült Államok 43. elnöke ennyire megtépázott tekintéllyel távozik hivatalából, de rámutatunk tevékenységének néhány olyan elemére is, amelyek talán a megérdemeltnél kisebb figyelmet kaptak.

A bűnök

Irak
"Jól érzem magam" - mondta Bush, miközben öklével a levegőbe csapott. A rövid jelenet - amelyről a New York Times számolt be - 2003. március 19-én késő este zajlott le a Fehér Ház Ovális Irodájában, épp azelőtt, hogy az elnök hozzákezdett televíziós beszédéhez, amelyben bejelentette az iraki háború megindítását. Akkor talán jól érezte magát, később azonban rengeteg fejfájást okozott neki az elnökségének szimbólumává vált hadművelet. Hatalmas tiltakozások voltak világszerte a háború ellen, és a felháborodás csak növekedett, amikor kiderült, hogy Irakban nem léteztek tömegpusztító fegyverek, pedig épp erre hivatkozva indította meg az ENSZ felhatalmazása nélkül, több régi szövetségesének tiltakozása ellenére az Egyesült Államok a katonai akciót.

"Az egész elnökségben a leginkább az Irakkal kapcsolatos hírszerzést sajnálom a leginkább" - ismerte el a kritika jogosságát Bush egy interjúban, amelyet elnöksége utolsó heteiben adott az ABC tévécsatornának. A hírszerzési fiaskónál is fájdalmasabb azonban, hogy a Bush-adminisztráció csak 2006 végén ismerte el, hogy az addig alkalmazott Irak-stratégia rossz, és több katonára van szükség a biztonság megteremtéséhez. Addigra azonban rengeteg - pontos adatok nincsenek, de százezres nagyságrendben mozognak a becslések - civil halt meg az Irakot eluraló erőszakhullámban.

Jogsértések
Franklin Delano Roosevelt stadionokba zárta az amerikai japánokat, Abraham Lincoln lecsukta azokat, akik a nyilvánosság előtt meg merészelték kérdőjelezni intézkedéseit, mégis mindkettőjüket a legnagyobb amerikai elnökök között tartják számon. Roosevelt és Lincoln számára is az adhatott mentséget, hogy háborút vívtak, és így hivatkozhattak arra, hogy rendkívüli körülmények között kellett meghozniuk rendkívüli döntéseket. A 2001. szeptember 11-i támadások után Bush is előhozakodhatott volna ezzel az érveléssel, a vele szemben kritikus jogászok szerint azonban épp azzal követett el elődeinél is súlyosabb hibát, hogy vitatott döntéseinek egy részét titokban hozta meg.

A CIA által külföldön folytatott kihallgatások, a titkos börtönök kiépítése és működtetése és az amerikai állampolgárok törvénytelen lehallgatása mind a nyilvánosságtól elzárva zajlott. Bush persze mindezeket szükségesnek tartotta a "terror elleni háború"-hoz, és például személyesen próbálta lebeszélni a New York Timest arról, hogy közölje a törvénytelen lehallatásokról szóló riportját. Bush azt mondta, hogy "vér fog az önök kezéhez tapadni", ha újabb támadás éri az Egyesült Államokat. A titkos intézkedések csak a ráadást jelentették az iraki Abu Graib börtönben végrehajtott kínzások, valamint a guantanamói fogolytábor mellé, ahol vádemelés és megfelelő jogi képviselet nélkül tartanak fogva embereket a terror elleni háború jegyében.

Gazdaság
Az elmúlt nyolc év az afganisztáni és az iraki háború miatt nem volt valami csendes, de Bush elnöksége alatt bontakozott ki az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi válsága is, amely a teljes világgazdaságot térdre kényszerítheti. Ennek okait még sokáig elemezni fogják a közgazdászok, de abban már egyetértés kezd kialakulni, hogy az egyik hiba a pénzügyi szabályozottság hiánya volt. Ebben valóban nem jeleskedett az állam szerepének minimalizálását hirdető republikánus párthoz tartozó elnök, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy már elődje, Bill Clinton alatt is megkezdődött a piaci korlátok leépítése.

Egyértelműen Bushnak róható fel viszont, hogy a válság anyagilag legyengült állapotban érte az Egyesült Államokat. Hivatalba lépésekor még kényelmes költségvetési többlettel rendelkezett, amit sikerült átfordítania rekordméretű hiányba, pedig most égető szükség van pénzre, a meggyengült gazdaságot ugyanis csak nagyszabású állami beruházásokkal lehet talpra állítani. Ez nem lesz könnyű, a hivatalos előrejelzés szerint ugyanis mintegy 1200 milliárd dollár lesz idén az amerikai szövetségi költségvetés hiánya, tehát az állami programokat csak újabb kölcsönökből lehet majd fedezni.

Klímaváltozás
Tudományos vizekre evezett 2001. június 11-én George Bush, amikor egy Fehér Ház által kiadott közlemény szerint arról értekezett, hogy vajon az emberi tevékenységnek mekkora szerepe van a globális felmelegedésben. Bush idézte ugyan a Nemzeti Tudományos Akadémia jelentését, amely szerint a jelenség nagyrészt az emberi tevékenység eredménye, viszont megjegyezte azt is, hogy "a jelentés azt mondja, nem tudjuk, hogy a természetes klímaváltozásnak mekkora hatása van a felmelegedésben". Az elnök részben erre hivatkozva döntött úgy, hogy nem csatlakozik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását korlátozó nemzetközi megállapodáshoz, a kiotói egyezményhez. A másik érve az volt, hogy az amerikai gazdaság sínylené meg, ha vissza kellene fogni a gázkibocsátást.

Emiatt Bush vált az elsőszámú közellenséggé a környezetvédők szemében, akik hajlamosak azonban elfelejteni, hogy elnökként jelentős összegeket költött zöld technológiák kifejlesztésére (például arra, hogy a szénerőművek által kibocsátott szén-dioxidot megfogják, és eltárolják, mielőtt a légkörbe kerülne). Az ehhez hasonló kezdeményezések sem változtatnak azonban azon a tényen, hogy ha energiáról volt szó, akkor Bush elsősorban az olajkitermelést favorizálta, és csak elnöksége végefelé, 2006-ban jutott el a gondolatig, hogy fel kell számolni az Egyesült Államok olajfüggőségét.

Katrina
Víz tetején lebegő hullák, otthon nélkül maradt emberek tömegei, utcán portyázó fosztogatók. Ha fejlődő országokból érkeznek ilyen képek, akkor azok talán nem keltenek feltűnést, de ha a világ leggazdagabb és legerősebb országából, akkor amellett nem lehet elmenni. 2005 augusztusának utolsó napjaiban csapott le New Orleans-ra a Katrina hurrikán, és a várost elöntő árvízben több mint ezer ember vesztette életét. Zömében szegény afroamerikaiak voltak, akiknek nem volt autójuk és pénzük, hogy elhagyják New Orleans-t, a szövetségi és állami hatóságok pedig nem segítettek nekik.

Annyira felkészületlenül érte a különböző hivatalos szerveket a katasztrófahelyzet, hogy végül nemzetközi segélyekért kellett folyamodni. A történtek rávilágítottak arra is, hogy Bush nem feltétlenül a tudásuk és alkalmasságuk alapján választotta ki a különböző vezetőket. A Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatal vezetőjéről, Michael Brownról például a Katrina pusztítása után derült ki, szakmai múltja kimerül abban, hogy a hetvenes években gyakornok volt az oklahomai katasztrófavédelmiseknél. Kiválasztásában így vélhetően nagyobb szerepe volt annak, hogy részt vett Bush kampányában. Az elnök végül maga is elismerte, hogy hibáztak a hatóságok a Katrina-helyzet kezelésében, és talán azt is megbánta, hogy nem szakította meg azonnal a szabadságát a hurrikán pusztításakor, hanem csak Washingtonba repülve nézett le New Orleans-ra az Air Force One fedélzetéről.